Műkorcsolya Eb - Újoncokból álló magyar csapat Stockholmban

Szerdán kezdődik Stockholmban a műkorcsolyázók idei Európa-bajnoksága, amelyen magyar részről a nőknél a 16 esztendős Tóth Ivett, a jégtáncosoknál pedig a Moscheni Carolina, Lukács Ádám kettős lesz érdekelt.

mokszMindhárom versenyző újonc a kontinensviadalt tekintve. Eredetileg még egy magyar korcsolyázó, Forgó Kristóf is szerepelt volna, de ő múlt szerdán edzés közben komoly sérülést szenvedett, ez pedig lehetetlenné tette az indulását.

"Ivett felkészülése jól sikerült, a mögötte álló csapat nagyszerű munkát végzett, amelyet a szezonban elért eredmények is igazolnak, mint például az ISU Challenge Cup versenysorozaton kiharcolt dobogós helyezés" - idézte a magyar szövetség (MOKSZ) közleménye Bálint Csaba ágazati igazgatót, aki hozzátette, az ugyancsak juniorkorú jégtáncos páros biztató eredményeket hozott az idény eddigi korosztályos versenyein, a junior GP-sorozatban dobogós helyezést is elért.

A kétszeres magyar bajnok Tóth Ivettnek - aki a 2004-ben, Budapesten Eb-győztes Sebestyén Júlia tanítványa - az a célja, hogy beverekedje magát a 38 fős mezőny első 24 helyezettje közé: "Mivel az első 24-ben lenni vízválasztó, azt tűzném ki célként, hogy a rövidprogram alapján méltónak találjanak a kűrre, s ott is megmutathassam, mit tudok." - mondta.

Moshceni Carolina és Lukács Ádám azt mondták, tisztában vannak vele, hogy rangos mezőnyben kell helyt állniuk, de nagy reményekkel lépnek jégre, s igyekeznek a legtöbbet kihozni magukból.

A svédországi kontinensviadal szerdán a férfiak és a jégtáncosok rövidprogramjával kezdődik, csütörtökön a női rövidprogram és a jégtáncosok kűrje következik, pénteken a párosok rövidprogramjára és a férfiak kűrjére kerül sor. A női kűrt szombaton, a párosok kűrjét és a gálát pedig vasárnap rendezik meg.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com