Nagy Péter országos csúccsal második az orosz súlyemelő Grand Prix-n

Nagy Péter második lett összetettben, lökésben pedig magyar csúcsot ért el a +105 kilogrammosok között az Elnök Kupáért hatodik alkalommal kiírt orosz súlyemelő Grand Prix-n, amelyet az idén a tatár főváros rendezett.

A hétvégi kazanyi viadalon a szegediek 30 éves ólomsúlyú versenyzője a meghívottak kilencfős mezőnyében ijesztően gyengén kezdett, mivel szakításban kétszer is rontott 183 kilós kezdősúlyán. Utolsó kísérletére merészen 188 kg-ra emeltetett. Ezt a súlyt, amely három kilóval gyengébb egyéni legjobbjánál, viszont kiszakította, így nemcsak versenyben maradt, hanem a fogásnemi ezüstérmet is kiérdemelte.

nnpp

Lökésben már csupa remekbe szabott gyakorlattal rukkolt elő, a 215, majd a 225 után harmadikra a 233 kilóval is elbánt, megjavítva ezzel Stark Tibor 2000. szeptember 16. óta élő országos csúcsát, amelyet az előd 230-cal tartott. Nagynak ez Kazanyban egyéni rekord mellett fogásnemi bronzot jelentett, összetettben pedig 421 kilogrammal másodikként végzett az örmények Eb-ezüstérmese, a 430 kilót gyűjtő Csingiz Alekszanjan mögött.

Teljesítménye - mivel az Aján Tamás elnökölte nemzetközi szövetség, az IWF által is támogatott GP-k pénzdíjasok - egyszersmind háromezer dollárt is hozott a magyar ólomsúlyúnak. A tízszeres országos bajnok emellett 421 kilós összeredményével súlycsoportjában a legjobb 15 közé került, vagyis előbbre lépett az egyéni olimpiai ranglistán, amelyen most 14., ez pedig jelenleg riói kvótát ér.

"A rossz kezdés ellenére sem jutott eszembe, hogy kieshetek, tudtam, hogy bennem van a jó eredmény" - nyilatkozta az MTI-nek Nagy Péter. "A 225 után a remélt riói kvóta miatt mentem rá a 233 kilóra, az járt a fejemben, hogy így meglehet az olimpiai kvalifikáció, bár még vannak versenyek, s nem szeretném a dolgot elkiabálni."

Nagy további plusznak nevezte, hogy egy 16 éves magyar csúcsot is sikerült megdöntenie.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com