Nátrán Roland: a magyar asztalitenisz szervesen fejlődik

Több szempontból is sikeresnek ítélte a Tüskecsarnokban rendezett múlt heti Európa-bajnokságot Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke.

A sportvezető az M4 Sport Sportreggeli című hétfői műsorában elmondta, a magyarok szereplésével, valamint a három telt házas versenynappal is elégedettek voltak.

m4-82644-00133800

A magyar csapat a Pergel Szandra, Madarász Dóra páros révén egy bronzéremmel zárta a kontinensviadalt, Nátrán szerint az ő teljesítményük mindenképpen kiemelkedő, még akkor is, ha nagyon közel álltak egy még fényesebb éremhez.

A szövetség elnöke a jövőről szólva elmondta, hogy a férfiaknál jelenleg generációváltás zajlik, míg a nőknél Pergel és Madarász mellett az Eb-n a legjobb 16-ig jutott Póta Georgina is karrierje csúcsán van, így tőlük lehet számítani kiemelkedő eredményekre nagy, nemzetközi versenyeken.

Nátrán Roland a lehetséges honosítási tervekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem akarnak gyökeresen változtatni, így inkább csak a magyar játékosokat ázsiai edzőpartnerekkel, vagy edzőkkel akarják segíteni. Megjegyezte, a magyar asztalitenisz hagyományok és az ázsiai kombinációja sikeres lehet.

Összességében Nátrán Roland szerint a magyar asztalitenisz szervesen fejlődik, a játékosok és edzők is sokat tesznek azért, hogy így legyen.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com