Negyvennégy ország 254 játékosa Budapesten

Negyvennégy ország 254 játékosa, köztük 12 magyar indul a jövő keddtől vasárnapig sorra kerülő budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon, amely 34 év után tér vissza a magyar fővárosba.

Nátrán Roland, a magyar szövetség (MOATSZ) elnöke az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy 2014-ben kapták meg a rendezés jogát, s akkor azt gondolták, sok idő van még hátra.

75-nap-a-budapesti-asztalitenisz-europa-bajnoksagig-1

"Ehhez képest a jövő héten már rajt, amit nagyon várunk, hiszen 1982 óta először rendezhetünk Eb-t" - mondta, hozzátéve, hogy 1958 és 1982 után harmadszor látja vendégül a kontinens legjobbjait a magyar főváros. Ehhez kapcsolódva megemlítette, hogy 1950-ben világbajnokságnak adott otthont Magyarország, s 2019-ben is Budapestre látogat majd a világ elitje.

A MOATSZ elnöke a Tüskecsarnokban sorra kerülő kontinensviadalra visszatérve elmondta, hogy az olimpia után is remek mezőny gyűlik össze, a férfi, illetve női európai ranglista első tíz-tíz helyezettje közül egy-egy hiányzik a nevezési listáról - a férfiaknál a német Bastian Steger, a hölgyeknél pedig a lengyel Li Qian -, de a két egyéni címvédő, a német Dimitrij Ovtcharov és a román Elizabeta Samara ott lesz a mezőnyben.

Kiemelte, hogy ütőt ragad Budapesten az örökifjú fehérorosz Vlagyimir Szamszonov, aki 40 évesen negyedik lett a riói olimpián, valamint a hatszoros egyéni Eb-győztes német Timo Boll is. A női mezőnyből a luxemburgi színekben versenyző, 53 éves Ni Xialiant és az immár négyszeres egyéni paralimpiai bajnok lengyel Natalia Partykát említette meg Nátrán Roland.

Mint mondta, a helyszín, a Tüskecsarnok World Tour-versenyen már nagyszerűen vizsgázott, szerinte egészen különleges az atmoszférája, s reméli, hogy sokan kilátogatnak majd az Eb-re.

"A jegyárakat is próbáltuk úgy kialakítani, hogy mindenki számára elérhető legyen a belépés. A legolcsóbb jegy 1500 forintba kerül, de ha egy húszfős vagy annál nagyobb létszámú csoport érkezik, az ingyen bejöhet" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a vidékiek a MOATSZ, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. együttműködésének eredményeképpen féláron utazhatnak az eseményre.

A magyar színeket tizenkét asztaliteniszező képviseli, hét férfi és öt nő. Egyesben Póta Georgina, Lovas Petra, Pergel Szandra, Madarász Dóra és Nagyváradi Mercédesz, míg a férfiaknál Pattantyús Ádám, Kosiba Dániel, Lakatos Tamás, Szudi Ádám és Majoros Bence állhat asztalhoz. Párosban Póta a svéd Matilda Ekholmmal indul, Pergel Madarásszal, míg Lovas a szlovák Eva Odorovával, a férfiaknál pedig a Lakatos, Szudi és az Ecseki Nándor, Majoros kettős képviseli Magyarországot.

Vegyes párosban három duónak lehet majd szurkolni: Póta a finn-magyar állampolgárságú Oláh Benedekkel, Szudi Pergellel, Nagy Krisztán pedig a horvát Andrea Pavloviccsal áll asztalhoz.

Téglás Péter, a női válogatott január végén távozó szövetségi kapitánya a sajtótájékoztatón azt mondta: sok függ a sorsolástól, de a nyolcadik kiemelt Pótától egyesben pontszerző helyet, párosban pedig érmet remél.

A Berlinben légióskodó Póta Georgina kijelentette: egyértelműen az a célja, hogy érmet nyerjen egyesben.

"Ötször voltam már negyeddöntős, most, hazai közönség előtt szeretnék végre a négy közé kerülni" - mondta. - "A felkészülésünk szerintem jól sikerült, én párosban is reménykedem a dobogós eredményben, a vegyes páros pedig kicsit bizonytalan, hiszen korábban nem nagyon játszottunk még együtt."

Az Eb egyik érdekessége lesz, hogy egy különleges technika segítségével a szurkolók mobiltelefonjukon folyamatosan követhetik az eredményeket, olvashatják az éppen az asztaloknál játszó versenyzők önéletrajzát, valamint szavazhatnak - mindezt alkalmazások letöltése, QR-kódok beolvasása, vagy a telefonon történő gépelés nélkül.

Az Eb kedden a selejtezőkkel kezdődik, a döntőket pénteken (vegyes páros) és vasárnap rendezik.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com