Nem szerzett kvótát az rg-s Vass Dóra

Vass Dóra nem lesz ott az augusztusi olimpián, miután a 22.helyen végzett a ritmikus gimnasztikázók Rio de Janeiróban rendezett olimpiai kvótaszerző tesztversenyének selejtezőjében.vass dóraA 38-szoros magyar bajnok a viadal honlapja szerint 61,874 ponttal zárt a 24 fős mezőny 22.
helyén, leginkább azért, mert az első, karikával végrehajtott gyakorlatában hibázott, ezért háromtized pontos levonást kapott.
Vass Dórát így túl sokan előzték meg azok közül, akik még kvótát szerezhettek, ezért a magyar rg-s 2008 és 2012 után harmadszor is lemarad az olimpiáról.

Mindez azt is jelenti, hogy ritmikus gimnasztikában nem lesz magyar versenyző Rióban.Tornában egy-egy férfi és női kvótája van Magyarországnak, s a hazai szövetség később tesz javaslatot a Magyar Olimpiai Bizottságnak, hogy Hidvégi Vid és Kardos Botond, illetve Kovács Zsófia és Makra Noémi közül melyik férfi és női versenyző utazzon az augusztus 5-én kezdődő ötkarikás játékokra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök: ----------------------- M4 Sport 16.00: Úszás, rövidpályás ob 19.00: Jégkorong, EIHC-torna, Magyar...


Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ...

Storck szépen zárna egy jó évet

Storck szépen zárna egy jó évet

Nem számít szép mérkőzésre, de szeretné kiszolgálni a szurkolókat jövő vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német s...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 2., szerda: ------------------- M4 Sport 15.45: Úszás, rövidpályás ob 17.45: Kézilabda, férfi Eb-selejtező, Magyar...

Vereséggel zárt a juniorválogatott

Vereséggel zárt a juniorválogatott

A magyar junior röplabda-válogatott négy szettben kikapott a MAFC-BME együttesétől a férfi röplabda NB I keddi játéknapján. A jövő áprilisi, magyar-szlovák közös rendezésű U19-es Európa-bajnokságra...

http://ujhazak.com