Newton a legértékesebb játékos

Óriási fölénnyel Cam Newtont, a Carolina Panthers irányítóját választották a profi amerikaifutball-liga (NFL) legértékesebb játékosának.

Az NFL honlapjának beszámolója szerint az 50 szavazó szakíró közül 48-an őt látták a legjobbnak, Tom Brady, a New England Patriots, valamint Carson Palmer, az Arizona Cardinals irányítója egy-egy voksot kapott.

51912

Newton e mellet a legjobb támadójátékosnak járó elismerést is megkapta, győzelméhez semmi kétség sem férhetett, vezetésével a Carolina 15-1-es mérleggel zárta az alapszakaszt, melynek utolsó nyolc mérkőzésén az irányító 26 touchdown (passzolt vagy futott) mellett mindössze egyszer adta el a labdát.

Newton magyar idő szerint hétfő hajnalban történelmet írhat, csapatával ugyanis a Denver Broncos ellen játszanak a Super Bowlban, és ha sikerrel jár, akkor ő lesz az első irányító, aki egyetemi bajnoki címet (National Championship), a legjobb egyetemi játékosnak járó Heisman-trófeát és NFL-nagydöntőt (Super Bowl) nyer.

Az év edzője természetesen a Carolina Pantherst vezető Ron Rivera lett.

A legjobb védőnek 2012 és 2014 után pályafutása során harmadszor J.J. Wattot, a Houston Texans játékosát választották, szintén nagy fölénnyel diadalmaskodott, ugyanis 37 szavazatot gyűjtött be, míg a második helyezett Aaron Donald (Los Angeles Rams) csak hetet.

Az újoncok különversenyét a támadók között Tudd Gurley (Los Angeles Rams), míg a védőknél Marcus Peters (Kansas City Chiefs) nyerte, az év visszatérője pedig Eric Berry lett (Kansas City Chiefs), ő rákbetegségét legyőzve tért vissza a pályára.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com