Női kézilabda EHF Kupa

Bejutott a női kézilabda EHF Kupa elődöntőjébe a Dunaújváros, amely hazai pályán a pénteki háromgólos vereséget követően vasárnap öttel legyőzte a pályaválasztói jogáról lemondó orosz Asztrahanocska együttesét.

Eredmény, női kézilabda EHF Kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Dunaújvárosi Kohász KA-Asztrahanocska (orosz) 25-20 (12-9)
----------------------------------------------------------

noi_kezilabda-logo2
Továbbjutott: a Dunaújváros 48-46-os összesítéssel

Rendkívül idegesen kezdte a meccset a magyar csapat, amely csak a 12. percben lőtte első gólját. Utána azonban magára talált, egyenlített, majd fokozatosan elhúzott riválisától. A szünetig ledolgozta összesítésbeli hátrányát (12-9), s bár az oroszok időnként közelebb kerültek a hazaiakhoz, a 38. percben például 15-13-ra felzárkóztak, a Dunaújváros újabb és újabb erőtartalékokat mozgósítva növelte a különbséget.

A 45. percben öt góllal (19-14), majd hattal (20-14), sőt héttel is vezetett (21-14), elsősorban az összesen nyolcszor eredményes Triscsuk Krisztina és a hét találatig jutó Kovács Anna, valamint a kapuban parádézó Oguntoye Viktória jóvoltából. Egyedül a hajrában, 24-20-nál vált szorosabbá az eredmény, de a magyar együttes kilábalt az átmeneti nehéz helyzetből és végül 25-20-ra nyert, amelynek köszönhetően bejutott az EHF Kupa legjobb négy csapata közé.

Az elődöntőben Dunaújvárosnak az a dán Randers lesz az ellenfele, amely kettős győzelemmel, a svéd Höörs csapatát kiverve lépett tovább a negyeddöntőből.

MTI

Hozzászólások


Meghalt a Kentucky Kölyök

Meghalt a Kentucky Kölyök

Újabb tragédia rázta meg a motorsport világát.

Mindkét lábát elvesztette a 17 éves pilóta, aki a Forma-4 versenyén szenvedett súlyos balesetet

Mindkét lábát elvesztette a 17 éves pilóta, aki a Forma-4 versenyén szenvedett súlyos balesetet

A motorsport világa egy emberként fogott össze Billy Mongerért, akinek örökre megváltoztatta az életét a hétvégi ütközés.

Hidzsábot dobott piacra a Nike a muszlim sportolónőknek

Hidzsábot dobott piacra a Nike a muszlim sportolónőknek

A Nike sportszermárka az egyenlőség jegyében gondol a muszlim nőkre is.

Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Síliftből esett ki a 29 éves nő

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Editnek elszakadt a keresztszalagja a jobb térdében, miután vasárnap hatalmasat bukott a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen.

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Januártól új szabályokat vezet be a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF), melyek értelmében egyebek között a nőiekhez hasonlóan a férfi mérkőzések is négy percre rövidülnek.


Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

http://ujhazak.com