Női kézilabda NB I - A nyolc közé jutás a Békéscsaba célja

Az első nyolc között szeretne végezni a női kézilabda NB I következő szezonjában az EUbility Group-Békéscsaba együttese, amely három játékossal bővítette keretét.

Szabó Károly, a klub elnöke a keddi sajtótájékoztatón azt mondta: a három igazolásból kettő régi-új csapattagnak számít, a kapus Futaki Hajnalka siófoki és szegedi "kitérő" után tér vissza Békéscsabára, a korábbi válogatott beálló Zöldi-Tóth Katalin pedig szülési szabadsága és két év kihagyás után lép majd ismét pályára.

noi_kezilabda-logo2

"Az irányító Dajka Bettinát kölcsönbe vettük a Ferencvárostól, s azt reméljük, hogy az ő játékstílusával bővíteni tudjuk a taktikai repertoárunkat" - mondta Szabó Károly, hozzátéve: bíznak abban, hogy a fiatal játékosok az elmúlt idényben elegendő rutinra és tapasztalatra tettek szert ahhoz, hogy a csapat a következő szezonban eredményesen szerepeljen.

Az elnök kitért arra: az előző idényben a középmezőnyben sikerült végezniük annak ellenére, hogy a sportsajtó és a szakértők előzetesen az alsóházba várták az együttest.

"Az elsődleges elvárás ismét a középmezőnybe kerülés, de a bajnokság lebonyolítása változik, a rájátszásban az 1-8. és a 9-12. helyekért folytatódik majd a küzdelem, s bár várhatóan nagy lesz a tülekedés a nyolcba kerülésért, mi részt akarunk venni ebben a harcban" - jelentette ki Szabó Károly.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Békéscsaba szponzori szerződést hosszabbított a Budapest Bankkal, amellyel immár 10 éve szoros együttműködést folytat. A jubileum tiszteletére a következő szezonban a klub egyedi címert használ majd, amelyen az együttes szimbólumai mellett a tizes szám és a pénzintézet logója is megjelenik.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com