Női kosárlabda Eb – Kiegyenlített erőviszonyokra számít a szövetségi elnök

Kiegyenlített erőviszonyokra számít a női kosárlabda Európa-bajnokság magyar érdekeltségű csoportjában a hazai szövetség elnöke.basketbSzalay Ferenc a magyar-román közös rendezésű kontinensviadalon a csoportmeccseknek otthont adó soproni Novomatic Arénában kedden sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a cél az, hogy a válogatott bekerüljön a második körbe, amihez a hazai szurkolók is hozzájárulhatnak. Hozzátette: négyszáz jegy híján a soproni mérkőzésekre az összes belépő elkelt elővételben.

Nyolcszáz svéd és négyszáz szlovák szurkolóra számítanak, akiket "helyre tenni nagy feladat lesz a magyar szurkolóknak". Stefan Svitek szövetségi kapitány emlékeztetett rá, hogy múlt hétfőn Miskolcon kezdték el a felkészülést, melyet most Sopronban folytatnak.

Mint mondta, a 17 fős keretből már csak Quigley Alexandria hiányzik, ő június elején érkezik majd az Egyesült Államokból. A szakvezető is számít a hazai szurkolók támogatására, mert mint fogalmazott: a spanyolokkal szemben például nemcsak a szerencsére, hanem a szurkolók lelkesedésére, biztatására is szüksége lesz együttesének. Egyelőre azon dolgoznak, hogy a válogatott csapatként jól működjön, a taktikával később foglalkoznak. Honti Kata és Fegyverneky Zsófia szerint is a spanyolok elleni mérkőzés lesz a legnehezebb.

Honti Kata vasárnap este ért haza Olaszországból, és hétfőn edzett először a válogatottal. Elmondta, hogy fáradtan, de mégis izgatottan várja a mérkőzéseket, és bízik abban, hogy jól szerepelnek majd. Nagy boldogság számára, hogy itthon, a családja, a barátai és a szurkolók előtt léphet pályára – tette hozzá.

Az eredmények tekintetében úgy fogalmazott, hogy egy Eb "lutri", mert mindegyik csapat jó. Ugyanakkor hozzátette: "ha magunkkal foglalkozunk, összeszedetten várjuk az Európa-bajnokságot és jól játszunk, akkor bármi lehet". Fegyverneky Zsófia, aki két hónapja szült, egy év után hétfőn lépett először pályára.

Elmondta, hogy egyelőre szokja a légkört, az edzéseket, s úgy fogalmazott, most "ott tart, ahol ilyenkor tartani kell". Úgy véli, a hátralévő egy hónap elég lehet a felkészülésre, de hozzáfűzte: "majd meglátjuk, mi lesz". Török Zoltán, a soproni szervezőbizottság elnöke leszögezte: a rajtra, június 11-re biztosan elkészül az aréna felújítása, amely tavaly augusztusban kezdődött.

A munkálatok részeként 1800 négyzetméterrel bővül a létesítmény két szinten. A földszinten rehabilitációs központot, közösségi teret alakítanak ki, az emeleten pedig egy nemzetközi minősítéssel rendelkező kosárlabdaterem lesz, amely az Eb idejére a nagy csarnokhoz csatlakozik, így mintegy 2700 néző fér majd el a mérkőzéseken.

A kontinensviadal csoportmérkőzései Sopron mellett Szombathelyen, Nagyváradon és Temesváron zajlanak majd. A középdöntőbe jutáshoz a magyaroknak az ötös csoportból az első háromban kell végezniük. Az ellenfelek a litvánok, a szlovákok, a svédek és a címvédő spanyolok lesznek a D csoportban. A középdöntős mérkőzéseket Győrben és Debrecenben rendezik, a helyosztóknak a budapesti Syma-csarnok ad otthont.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com