Az MPB elnöke nem ért egyet a pályázatot ellenzőkkel

Tiszteletben tartja a pályázatot ellenzők véleményét, de nem ért velük egyet a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. Szabó László szombaton közleményben úgy fogalmazott, hogy az MPB "elkötelezett a hazai fogyatékos sport és a sportolók képviselete, valamint minden magyar érzékenyítése iránt: paralimpiát (és olimpiát) szeretnénk Budapesten!" A paralimpiai bizottság vezetője hangsúlyozta "a jelen és jövő magyar paralimpikonjai megérdemlik, hogy hazai pályán, magyar közönség előtt a lehető legnagyobb tisztelettel övezve küzdhessenek a paralimpiai bajnoki címért!"

Szerinte "a Fővárosi Közgyűlés és a Magyar Olimpiai Bizottság döntése arról, hogy benyújtja pályázatát a 2024-es budapesti olimpia és paralimpia rendezésére, helyes és szükséges volt, akárcsak az MPB közgyűlésének egyhangú döntése arról, hogy támogatja a pályázatot. "Magyarországnak és fővárosának óriási élményt és egyben kihívást jelentene, hogy a budapesti paralimpián vendégül lásson közel tízezer fogyatékos embert, biztosítsa számukra az akadálymentes közlekedést, szállást és sportolást. Meggyőződésünk, hogy ennek a kihívásnak közösen eleget tudunk tenni" - írta.

Hozzátette: az elmúlt hónapokban "számtalan alkalommal és okból" találkozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság vezetőivel, munkatársaival, illetve a magyar pályázat vetélytársainak képviselőivel és más nemzetek parasport mozgalmainak vezetőivel, s "a budapesti pályázat tényét, tartalmát és versenyképességét mindannyian nagyra értékelték".

"Felelősen állíthatom tehát, hogy komoly esélyünk volt és van" - szögezte le. Mint fogalmazott, a magyar parasportolók eddigi sikerei rengetegeget tettek a fogyatékos emberek megbecsüléséért, elismeréséért és lehetőségeinek növeléséért. Emlékeztetett rá, hogy nyolcszázezer fogyatékos ember él Magyarországon, majd úgy folytatta: "hisszük, hogy a többség, mind a kilencmillió-kétszázezer ép magyar számára fontos, hogy kisebbségben élő honfitársaik számára biztosított legyen az akadálymentes, kényelmes közlekedés, a hozzáférhető közösségi terek, az akadálymentesített üzletek".


"A budapesti paralimpia megrendezésének lehetősége túlmutat a sportversenyen. A paralimpia lenne a magyar társadalom valódi szellemi akadálymentesítése. Egy olyan esemény, ami után mi, magyarok, magunkra sem ismernénk, annyira megváltozna a gondolkodásunk és érzéseink fogyatékkal élő honfitársaink iránt" - vélekedett. Pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében. Az aláírásgyűjtésben az LMP, az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd aktivistái is részt vettek.

Az aláírások leadása után péntek este Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere hosszabb megbeszélést folytatott a budapesti olimpiai pályázat további sorsáról. Az Országházban lezajlott tárgyaláson megállapodtak abban, hogy jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is külön-külön áttekinti a helyzetet. Ezt követően - még szerda este, de legkésőbb a csütörtöki nap folyamán - Orbán Viktor és Tarlós István újból találkoznak, és megvitatják a további szükséges teendőket.

A 2024-es ötkarikás játékokért Budapest, Párizs és Los Angeles verseng, a győztest szeptember 13-án hirdetik ki Limában.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

http://ujhazak.com