BOM: a magyar pályázat lényegesen megalapozottabb, mint az athéni volt

Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) alapítója szerint a 2024-es olimpia rendezése jót tenne az országnak, a görögországihoz hasonló gazdasági válság kialakulásától pedig nem kell tartani, nem utolsósorban azért, mert a görögök problémáját nem a 2004-es rendezés okozta. "Az Európai Unióhoz csatlakozásunk óta egy igazi, markáns, jól kommunikálható, mindenki számára érthető nagy cél nem lebegett előttünk. Márpedig azt gondolom, hogy egy gazdaság versenyképességéhez, fejlődéséhez mindig szükség van nagy célokra" - hangsúlyozta az M1 aktuális csatornán péntek reggel a Raiffeisen Bank International AG ügyvezető igazgatója, a 2024-es budapesti olimpiai pályázat egyik nagykövete. Hozzátette: a játékok olyan húzópont lehet, melyhez az gazdasági élet szereplői viszonyíthatják magukat, az ország fejlesztésének pedig irányt adna a következő tíz évre.

A BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke a pályázat ellenzői által sokszor felhozott 2004-es athéni játékok, s a néhány évvel később bekövetkezett görög válság példája kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a dél-európai állam válságának semmi köze nem volt az olimpiai pályázathoz és a rendezéshez. Mint mondta, a görögöknél az okozta a problémát, hogy nagyon sebezhető és védtelen volt az ország. Az amerikai "ingatlanpiaci lufi" 2007-es kipukkanása, majd a Lehmann Brothers Bankház 2008-as összeomlása elindított egy pénzügyi válságot, melynek eredményeként 2010-ben kiderült, hogy sebezhető az eurózóna, s védtelen a görög gazdaság - tette hozzá.

"Nem az olimpia miatt állt teljesen védtelenül Görögország, hanem azért,  mert akkor már 20 éve egy teljesen felelőtlen makrogazdasági politikát folytatott. Fenntarthatatlan szociális háló mellett az Egyesült Államok után a legnagyobb fegyverkező állammá vált. A munkaerőpiaci rugalmassága a legrosszabb volt, mint ahogy iparának a versenyképessége is a legrosszabb volt az EU-n belül. Ráadásul jelentős volt a külső finanszírozottsága, amire rájátszott az euró korai, 2000-es bevezetése" - sorolta az okokat Szalay- Berzeviczy Attila.

"Azt gondolom, ha nincs az olimpia, akkor a görög gazdaság már 2002-ben nagyon súlyos helyzetbe került volna" - hangsúlyozta. Szerinte a helyi gazdaságot akkoriban az euró 2000-es bevezetése miatt kialakult befektetői bizalom mellett az olimpiai "felkészülési sokk" is pörgette. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a görögök a rendezés elnyerését követően egy politikai fordulat után lecserélték addigi terveiket, három évet elvesztegettek, s a létesítmények tervezésénél és építésénél már nem volt szempont a későbbi hasznosíthatóság, pánikszerűen cselekedtek.

Ezzel szemben Magyarországon a BOM 2005-es alapítását követően a Demszky Gábor vezette fővárossal történt egyeztetések során is a Csepel-sziget északi részét, illetve a Puskás Stadion területét jelölték ki a játékok két epicentrumának, majd később az Orbán-kormány és a Tarlós István vezette Budapest választása is erre a két helyszínre esett.

"Ez a terv, amivel pályázunk Los Angelesszel és Párizzsal szemben a 2024-es játékok rendezésére, politikai kurzustól függetlenül tíz éve a tuti megoldás" - jegyezte meg Szalay-Berzeviczy. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeptember 13-án, limai ülésén dönt a 2024-es házigazdáról.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

http://ujhazak.com