• -5 ℃ / 2 ℃

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első közvélemény-kutatásából.olimpiaAz ország felnőtt népességét reprezentáló 1000 fős felmérés szerint csaknem kétharmadnyi válaszadó - 65 százalék - szerint legalább ugyanolyan vagy magasabb színvonalon (38, illetve 27 százalék) lennénk képesek a játékok megrendezésére, mint Rio de Janeiro. A fiatalok nemcsak a legelkötelezettebbek, hanem a legoptimistábbak is: 72 százalékuk szerint legalább a rióival azonos nívójú olimpia megrendezésére lenne képes Magyarország.

Az Ipsos pénteken közölt felméréséből kiderül, a rendezés mellett majdnem kétszer annyian elkötelezettek, mint ahányan ellenzik - 58 százalék, illetve 31 százalék, - és a lakosság mindössze 11 százaléka bizonytalan a 2024-es olimpiarendezést illetően.

A társadalom minden rétegében a támogatók vannak többségben, a diplomások körében több mint kétszeres, a húszas-harmincas korosztályban több mint két és félszeres az olimpia híveinek aránya az elutasítókéhoz képest.

A kutatás alapján az életkor növekedésével csökken a pozitívan viszonyulók aránya és ezzel párhuzamosan nő a szkeptikusoké. Az iskolai végzettség emelkedésével párhuzamosan viszont egyre elterjedtebb az olimpia rendezésével való azonosulás és csökken a bizonytalanság.

A fővárosiak valamelyest megosztottabbak a rendezést illetően, mint a vidékiek - 54 és 39 százalék, illetve 59 és 30 százalék - az Ipsos szerint. Ugyanakkor a társadalom kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévő rétegei, a nyugdíjasok és az alacsony iskolázottságúak körében, lassan ugyan, de csökken a bizonytalanság. Míg decemberben az előbbieknek 21, utóbbiaknak 20 százaléka volt bizonytalan, ma ez az arány 17 és 15 százalék.

Az Ipsos összegzése szerint az mondható el, hogy a 2015 decemberében mért eredményekhez képest jelentős elmozdulás nem érzékelhető, a magyar lakosság többsége alapvetően pozitívan viszonyul a 2024-es játékok esetleges megrendezéséhez.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...


Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

Gyorsasági kajak-kenu: dobogósok, éremtáblázat, a magyar indulók helyezései

Gyorsasági kajak-kenu: dobogósok, éremtáblázat, a magyar indulók helyezései

A gyorsasági kajak-kenu dobogósai, éremtáblázata és a magyar indulók szereplése a riói olimpián.Férfiak: --------- K-1 1000 m: 1. Marcus Walz (Spanyolország) 2. Josef Dostal (Csehország) 3. Roman...

http://ujhazak.com