Orbán Viktor: a sport adja vissza Magyarország önbecsülését

A sport és az önbecsülés fontosságáról beszélt Orbán Viktor a Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorló Köre (DVTK) új edzőközpontjának átadásán Miskolcon, a diósgyőri labdarúgóstadion szomszédságában megépült edzőközpont átadásán vasárnap.

A miniszterelnök több száz miskolci-diósgyőri, egri és salgótarjáni gyerek és fiatal, valamint szüleik és nagyszüleik előtt úgy fogalmazott: a sport adja majd vissza Magyarország önbecsülését," ha összefogunk, ha van támogatás, ha elszántak vagyunk, akkor a világ bármely, nálunk nagyobb népével versenyképesek vagyunk, legyen az tudomány, kultúra, vagy éppen sport."

Download

Önbecsülés nélkül sem az üzlet, sem a politika nem működik, amire szükségünk van, az a nemzeti önbecsülés, és ez Magyarországon a sportból jöhet, "mert mi Puskás Öcsi, Egerszegi Krisztina, Papp László, Balczó András nemzete vagyunk" - mondta Orbán Viktor, megemlítve azt is: nem lehet a sportot - ami nemzeti ügy - pártalapon művelni.

Akármelyik párthoz is tartozunk, mindannyian magyarok vagyunk és mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy a magyarok sikeresek legyenek - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a futball nem a pénzhez, hanem a sporthoz tartozik, a sportnak, ami a kultúra része, pedig az a lényege, hogy nemzedékről nemzedékre öröklődik - utalt a DVTK egykori, legendás játékosaira, akik közül többen jelen voltak az eseményen.

Orbán Viktor rájuk tekintve azt mondta: ahol nincsenek sikeres és tiszteletben tartott, megbecsült volt játékosok, ott sosem lesznek sikeres, jelenbeli csapatok sem.

Kiemelten beszélt arról a miniszterelnök, hogy egyesek időnként megtámadják a sportfejlesztéseket, mondván, aránytalanul sok jut a közpénzből sportra. Miskolc példáját hozva fel erre azt mondta: a város 2010 és 2014 között 136 milliárd forintot fordíthatott fejlesztésekre, a kormány 31 milliárd forint adósságot vállalt át, ezen pénzek 10-13 százaléka jutott a sportra, az új, megépülő stadionnal együtt.

Szerintem ez helyes arány, és semmi nem tántorít el bennünket attól a céltól, hogy a sport továbbra is stratégiai ágazat legyen - jelentette ki.

Orbán Viktor a Diósgyőrt modern európai klubnak, a labdarúgócsapatot az európai középmezőnybe tartozónak nevezte. Szerinte ez Leisztinger Tamás tulajdonosnak és társainak köszönhető elsősorban.
Mint mondta: szükség van arra, hogy ezek az emberek, akárhová is tartozzanak, akár kivel is szimpatizálnak, higgyenek a közös magyar jövőben.

A kormányfő leszögezte: 2016. őszén megkezdődik az új, 15 ezer férőhelyes labdarúgóstadion építése Diósgyőrött, ugyanakkor további fejlesztések is megvalósulnak itt, elsősorban az utánpótlásnevelés területén.

A gyerekeknek, fiataloknak azt üzente Orbán Viktor: aki nem sportol, az nagyon nehezen viszi sokra az életben.
Beszédét azzal zárta: "Hajrá Diósgyőr!"

Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője az edzőközpont átadásán arról beszélt, hogy a DVTK életében egy új korszak kezdődik, a létesítmény a 21. század sportolási követelményeinek megfelelő. Mint mondta: a DVTK-nak az a stratégiai célja, hogy az észak-magyarországi régió utánpótlási rendszerét összefogja.

Az edzőközpont csaknem 900 millió forintba került, a beruházás 70 százalékát TAO-forrásból, 30 százalékát pedig önerőből finanszírozta a klub. A több füves és műfüves pálya mellett megépült háromszintes épületben sporthelyiségek - gyógytorna, rehabilitáció, konditermek; gyúrószoba, szauna-kryo-jégkád terem; orvosi szoba, dopping szoba, pszichológus szoba, szertár, mosoda, cipőmosó -, öltözők, irodák, raktárak, étterem, konyha, társalgó, tárgyaló terem, s multifunkciós terem találhatók.

MTI

Hozzászólások


Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök: ----------------------- M4 Sport 16.00: Úszás, rövidpályás ob 19.00: Jégkorong, EIHC-torna, Magyar...


Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ...

Storck szépen zárna egy jó évet

Storck szépen zárna egy jó évet

Nem számít szép mérkőzésre, de szeretné kiszolgálni a szurkolókat jövő vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német s...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 2., szerda: ------------------- M4 Sport 15.45: Úszás, rövidpályás ob 17.45: Kézilabda, férfi Eb-selejtező, Magyar...

Vereséggel zárt a juniorválogatott

Vereséggel zárt a juniorválogatott

A magyar junior röplabda-válogatott négy szettben kikapott a MAFC-BME együttesétől a férfi röplabda NB I keddi játéknapján. A jövő áprilisi, magyar-szlovák közös rendezésű U19-es Európa-bajnokságra...

http://ujhazak.com