Öttusa Eb - Demeter és Kasza az élcsoportban, Marosi visszacsúszott

Gyuricza Róbert, az MTI különtudósítója jelenti: Demeter Bence és Kasza Róbert jól vívott, így összesítésben továbbra is mindketten az élcsoportban állnak - előbbi negyedik, utóbbi ötödik - a bath-i öttusa Európa-bajnokság férfi hagyományos versenyében.öttusaMarosi Ádám viszont visszacsúszott a hatodikról a 19.helyre, mert a második szám nem sikerült neki.
Demeter és Kasza 20 ellenfelét győzte le és 15-től kapott ki, de különböző út vezetett ehhez a végeredményhez.
Demeter jól kezdett, sokáig egészen lazán és jókedvűen vívott, s ez érthető is volt, mert szép győzelmeket aratott, időnként pedig még nála jobb vívók ellen is nyert.

A vége felé azonban kisebb hullámvölgybe került, az utolsó szakaszban már több veresége volt, ezzel együtt nagyon jó eredményt ért el.
Kasza az elején nem találta a ritmust, hatszor kapott ki, miközben csak három tust adott, azután viszont összeszedte magát, szépen felzárkózott.Volt olyan szakasza a versenynek, amelyben sorozatban hatszor nyert, végül egészen jó eredményt hozott össze, amivel - válogatottbeli csapattársával holtversenyben - a nyolcadik helyen végzett.

Marosinak ugyanakkor nem ment a vívás, végig küzdenie kellett a tusokért, s bár sokáig döntetlen körül tudta tartani az állást, a végén egymás után öt ellenfelétől kapott ki, ezzel pedig nehéz helyzetbe került a folytatásra.Az 15/20-as vívóeredménye holtversenyben a 24.helyet jelentette.

A körvívás után következett a bónuszkör, amelyben a második számban utolsó helyezett mérkőzött meg először az utolsó előttivel, a győztes maradhatott a páston a következő ellenféllel szemben, és ez így ment addig, amíg az első helyezett is vívott.Minden győzelem egy pontot ért, vagyis jó sorozattal lehetett még kozmetikázni az eredményt.

A magyarok közül Marosi és Kasza kikapott a pástra lépése alkalmával, Demeter viszont három ellenfelét - az orosz Alekszandr Leszunt és Ilja Frolovot, valamint a cseh David Svobodát - legyőzte, és csak a negyediktől, a lengyel Szymon Staskiewicztől szenvedett vereséget.

A második számban az orosz Makszim Kusztov volt a legjobb 24 győzelemmel, míg az ír Arthur Lanigan-o Keeffe és a francia Valentin Prades 23 asszót nyert.

Az állás két szám után:
1.Makszim Kusztov (orosz) 883 pont
2.Arthur Lanigan-o Keeffe (ír) 873
3.Valentin Prades (francia) 860
4.Demeter Bence 856
5.Kasza Róbert 852
...19.Marosi Ádám 826

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök: ----------------------- M4 Sport 16.00: Úszás, rövidpályás ob 19.00: Jégkorong, EIHC-torna, Magyar...


Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ...

Storck szépen zárna egy jó évet

Storck szépen zárna egy jó évet

Nem számít szép mérkőzésre, de szeretné kiszolgálni a szurkolókat jövő vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német s...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 2., szerda: ------------------- M4 Sport 15.45: Úszás, rövidpályás ob 17.45: Kézilabda, férfi Eb-selejtező, Magyar...

Vereséggel zárt a juniorválogatott

Vereséggel zárt a juniorválogatott

A magyar junior röplabda-válogatott négy szettben kikapott a MAFC-BME együttesétől a férfi röplabda NB I keddi játéknapján. A jövő áprilisi, magyar-szlovák közös rendezésű U19-es Európa-bajnokságra...

http://ujhazak.com