Pozitív visszajelzések, szövetségi tervek

"A versenyzőknek borzasztó nagy motiváció, hogy hazai közönség előtt játszhatnak" - fogalmazott Szűcs Lajos, hozzátéve: "az első és leglényegesebb gondolat, hogy miért kellett Magyarországra hozni ilyen versenyeket, az pont az, hogy a magyar tehetségeket ennél jobban nem lehet segíteni".

Emlékeztetett rá, hogy WTA-tornát rendeztek már korábban is Magyarországon, de áprilisban lesz egy 250-es ATP-viadal is, ami még nem volt. "Azt gondoljuk, ezzel további magyar tehetségeknek tudunk segítséget nyújtani" - folytatta.



Szűcs Lajos elmondta, hogy a férfitornát a Nemzeti Edzésközpontban rendezik meg, de csak most, a későbbiekben más helyszínre kerül. "Jövőre az ATP-tornát már a Margitszigeten szeretnénk megrendezni. A kormány döntött arról, hogy a margitszigeti volt Dózsa-stadion felújításra kerül, és ott szeretnénk egy most már a 21. század kihívásainak is megfelelő nemzeti tenisz versenyközpontot kialakítani, ahol utána ezeket a versenyeket meg lehet rendezni" - mondta.

Hozzátette: a WTA-nál és az ATP-nél is ötéves licencet vásároltak a kormány segítségével, és a megállapodásban a licenc mellett mindkét esetben a vételi opció is benne van. "Maga a jogtulajdonos a WTA és az ATP, és a jogtulajdonos adja el ezeket a versenyeket. Mi abban vagyunk érdekeltek, és a kormánnyal egy olyan tárgyalásban vagyunk, hogy ha ezek a versenyek sikeresek lesznek, akkor egy nagyobb pontszámú, 500-as vagy 1000-es verseny vásárlásán is elgondolkodhassunk" - közölte.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com