Putyin szerint az orosz sportvezetés a felelős a doppingbotrányért

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Moszkvában az ország sportvezetését tette felelőssé az orosz sportolók körül kirobbant doppingbotrány miatt.

"Sportvezetőink arról tettek tanúbizonyságot, hogy nem értették meg ezen kérdések aktualitását, nem bővítették idejében a listákat (az új adatok alapján), amelyeket az illetékes nemzetközi szervek előterjesztettek. Nem tájékoztatták idejében sportolóinkat és edzőinket a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) arról a döntéséről, hogy a testület több készítményt betilt" - mondta Putyin az orosz kormány ülésén.

37080

Az orosz elnök szerint a doppingbotrányt nem kell belekeverni a politikát, összeesküvés-eleméleteket gyártani, hanem időben kell reagálni a WADA ajánlásaira. Mint mondta, ha az orosz fél nem rendelkezett aktuális adatokkal a mildronat elnevezésű készítmény hatásáról, amelynek szedését több orosz sportoló is beismerte, akkor el kellett volna végezni a szükséges feladatot, kapcsolatba kellett volna lépni a nemzetközi szervezetekkel és azokkal mindent idejében meg kellett volna vitatni, nem pedig utólag reklamálni.

Vlagyimir Putyin a WADA-val és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) való fokozottabb együttműködésre szólított fel a jövőbeni doppingbotrányok elkerülése érdekében. Egyúttal szorgalmazta, hogy sújtsák szigorúbb büntetéssel a doppingellenes szabályok megsértőit. Utasította az orosz kormányt, hogy dolgozzon ki programot a doppingellenes küzdelem hatékonyságának fokozására.

Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország a nemzetközi sportközösség fegyelmezett, nagytekintélyű tagja és az orosz sportolók túlnyomó többségének nincs semmilyen köze a doppingoláshoz. Ezért, mint mondta, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy karrierjükben ne okozzanak törést a doppingbotrányok.
"Joggal vagyunk büszkék a sportolóink által elért eredményekre, ezeket semmilyen botrány sem vonhatja kétségbe. Ez teljesen nyilvánvaló" - fogalmazott az orosz vezető.

Vitalij Mutko sportminiszter válaszában kijelentette, hogy az általa vezetett tárca elfogadja a bírálatot. Ígéretet tett arra, hogy a minisztérium nagyobb hangsúlyt fog fektetni a felelősség kérdésére, különösen azok esetében, akik tiltott szerek használatára veszik rá a sportolókat.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com