Szalayék jó fizikai állapotban, bizakodva várják a rajtot

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős jó fizikai állapotban, felkészülten és bizakodva várja a jövő kedden kezdődő, a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi tereprali versenyt.

Szalay Balázs a szombati, magyarországi indulás helyszínén, a Hősök terén kedden megtartott sajtótájékoztatón elmondta: a legutóbbi két-három hetet leginkább arra fordították, hogy navigátorával, Bunkoczi Lászlóval együtt minél jobb fizikai állapotba kerüljenek, közben versenyautójuk, az Opel Mokka is műszakilag megfelelően legyen felkészítve a mintegy 6000 kilométeres szaharai száguldásra.

2

Az Opel Dakar Team pilótája saját bevallása szerint rengeteget futott, jégkorongozott és focizott az elmúlt időszakban, míg a tavalyi Africa Race legelején gerinccsigolya-törést szenvedett Bunkoczi László napi három-négy óra speciális konditermi edzéssel és gyógytornával töltötte napjait.

"Tizenkét kilót fogytam tavaly óta, s nagyjából kilencven százalékban sikerült megcsinálnom azt, amit az orvosok előírtak nekem" - árulta el a navigátor az MTI-nek, majd büszkén tette hozzá, hogy a most elvégzett komplex terheléses vizsgálaton 23 százalékkal ért el jobb eredményt, mint egy évvel korábban, a balesete előtt, pedig akkor sem volt rossz állapotban.

"Ha nem érezném jól magam, akkor most nem lennék itt" - hangsúlyozta a több gerincműtéten átesett Bunkoczi László.

Szalay Balázs nem tett ígéretet arra, hogy vigyázni fog navigátorára, hiszen az elsődleges cél az lesz, hogy minél gyorsabban haladjanak előre. A pilóta elmondása alapján az autósok mezőnyében 45 induló lesz, s amatőr topversenyzők mellett a Toyota és a Mitsubishi csapata is rajthoz áll. A verseny útvonalát jól ismeri, nagyjából megegyezik azzal, amelyen húsz éve, az ő első afrikai indulása során haladt a Dakar-rali mezőnye. Szalay úgy érzi, a közel 6000 kilométeres afrikai száguldás második fele lesz a nehezebb, s az általa egyébként kedvelt dűnés szakaszok rázzák majd szét a mezőnyt.

1

"Mint minden versenynek, ennek is úgy indulok neki, hogy szeretném megnyerni, de már annak nagyon örülnék, ha a végén sikerülne felállnunk a dobogóra" - fogalmazott az Opel Dakar Team pilótája. Bunkoczi László kicsit óvatosabb volt, ő már azzal elégedett lenne, ha műszaki-technikai hiba nélkül úgy sikerülne a verseny útvonalán végigmenniük, hogy a közben a legjobbat hozták ki magukból.

Szalayék december 26-án reggel indulnak Budapestről, versenyautójukat akkor kamion szállítja Monacóba, ahol egy nappal később lesz a gépátvétel. Ezt követően Nadorba hajózik a mezőny, ahonnan december 29-én kezdődik el a Marokkón és Mauritánián átvezető, 12 szakaszból álló viadal, amelynek végcélja - ahová január 10-én jutnak el a versenyzők - a szenegáli Rózsaszín-tónál lesz.

Az Africa Race másik magyar egysége, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a kamionosok mezőnyében áll rajthoz.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com