Tíz érmet remél az MPB elnöke

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke tíz érmet remél a magyar küldöttségtől a szerdán kezdődő, riói paralimpián.

"Negyvenhárom fős a csapat, soha ennyi kvótája nem volt még a Magyarországnak a paralimpiára. Többen már voltak, Sydneyben 54-en indultak, de akkor ez a létszám kevesebb kvótából jött össze, hiszen oda csapatok is kijutottak - mondta az MTI-nek még az elutazás előtt Szabó László.

rio 2016

- Ez a létszám kötelez. Londonban 14 érme volt a csapatnak, én nagyon bízom abban, hogy tíz dobogós hely most is elérhető lesz. Ez az ereje a magyar parasportnak, ennyit tud. Ha ezt tudjuk hozni, akkor én elégedett leszek."

Az esélyekről szólva az elnök elsősorban az úszókról, a vívókról és az asztaliteniszezőkről beszélt, de úgy véli, a magyar versenyzők atlétikában és cselgáncsban is szerezhetnek dobogós helyeket.

"Az úszócsapat létszáma a legnagyobb, és ők is a leginkább favoritok. Sors Tamás a legnagyobb csillagunk, várjuk is tőle a jó eredményt, remélem, hogy a fiúk közül Tóth Tamás felzárkózik mellé, de a lányok közül Pap Bianka, Kézdi Réka, Illés Fanni, Adámi Zsanett egyaránt éremesélyes.

Aztán jönnek a vívók, a lányok és Osváth Richárd, reméljük, hogy ott is tudjuk hozni a megfelelő számú érmet. Pálos Péter asztaliteniszben, illetve általában véve az asztalitenisz-csapat, a Biacsi-lányok atlétikában, Szabó Nikolett pedig dzsúdóban számít éremre esélyesnek." - sorolta Szabó László.

Hangsúlyozta: minden szövetségi kapitány és szakágvezető arról tájékoztatta, hogy a felkészülési programot végig tudták csinálni, a lehetőségek adottak voltak. Már csak az utolsó simítások vannak hátra a rajt előtt - tette hozzá.

A szervezési nehézségekről szóló hírek az MPB elnökét is nyugtalanítják, de ezzel együtt optimistán várja a versenyt.

"Borús a homlokom, mert azok a hírek, amelyek érkeznek, részben Rióból, részben a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságon keresztül, azokra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy megnyugtatóak. Úgy tűnik, a paralimpia szervezésével komoly nehézségek vannak, de bízzunk benne, hogy végül minden összeáll majd - fogalmazott.

- Olyan problémát nem látok, amely a magyar csapat szereplését vagy ellátását érintené, olyat azonban sokat, amely összességében az egész paralimpia megítélését, szervezettségét érinti."

Példaként említette a jegyértékesítést, azt, hogy eddig viszonylag kevés belépő kelt el. Ez szerinte nemcsak a bevételkiesés miatt probléma, hanem a versenyek hangulata szempontjából is.

"Ha nem lesz szurkolás, kiabálás, jó hangulat, az rá fogja nyomni a bélyegét a küzdelmekre." - vélekedett.
Az orosz sportolók kizárásáról Szabó László azt mondta: a magyarok több riválisa kiesett, ez önmagában jó hír volna, az azonban, hogy ilyen körülmények között nincsenek oroszok, rossz hír.

"Ez nem tesz jót a sportnak, szerintem nagyon komoly változások lesznek a nemzetközi olimpiai és paralimpiai mozgalomban, nemcsak a dopping okán, főleg persze amiatt, de sok minden más okán is - fogalmazott. - Ennek tehát nem örülök.

Az oroszok távolmaradása a versenyzőink esélyeit javítja, ennek viszont igen. A sportolóknak ugyanakkor elmondtam: nehogy ezt komolyan vegyék, tehát nehogy elbízzák magukat. Persze nem hiszem, hogy ez a veszély fennáll."

Oroszországot az államilag irányított doppingolás gyanúja miatt zárták ki a riói paralimpiáról, amely szerdán kezdődik és szeptember 18-ig tart.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com