Több mint 100 induló az 50. Mecsek-ralin

A szervezők szerint látványos, izgalmas versenynek ígérkezik az 50. Mecsek-rali, amelyet október 7. és 9. között rendeznek meg az országos ralibajnokság utolsó előtti futamaként.

Az úgynevezett Historic Eb-futamot magába foglaló esemény keddi sajtótájékoztatóján Szűcs Zsolt, a szervező Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN Zrt.) vezérigazgató-helyettese, a rali sajtófőnöke közölte: pénteken hét, szombaton pedig hat gyorsasági szakaszt bonyolítanak le.

Nyomtatott

Jelen István szervező az eseményen jelezte: a Historic Eb-futamra 43, a bajnokságra 57 versenyző nevezett, a Mecsek-classic futamon pedig 12-en jelezték részvételüket. Elmondása szerint a tavalyi ralihoz hasonlóan idén is bekerült a versenyútvonalba a trefort-pusztai gyorsasági szakasz, amely természetvédelmi területen zajlik majd, így oda a nézők nem mehetnek be.

Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója a rali leglátványosabbnak ígérkező eseményének nevezte a Pécs-pogány repülőtéren sorra kerülő pénteki gyorsasági futamot, amelyen délután és este háromszor láthatják a nézők a mezőnyt.

A viadal történetét felelevenítve kiemelte, hogy a baranyai megyeszékhelyen 1964-ben rendeztek először autóversenyt, amely 1967 óta viseli a Mecsek-rali nevet, s a megméretést története során milliónál is több néző követte. Vári Attila emlékeztetett arra, hogy 2010 óta minden évben megtartják a Historic Eb-futamot, a ralisorozat csúcspontjának pedig a 2011-ben több százezer nézőt vonzó pécsi IRC-versenyt nevezte.

Az indulók között szerepel a többszörös bajnok ifj. Tóth János is, de már nincs esélye az újabb elsőségre.

Az ugyanis már korábban eldőlt, hogy a bajnoki címet idén a Herczig Norbert, Bacigal Igor kettős hódította el, amely az utolsó futamok eredményétől függetlenül behozhatatlan előnnyel vezeti a ponttáblázatot.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com