Újra Csampa Zsoltot választották a vívószövetség elnökévé

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) Csampa Zsoltot választotta újabb négy évre elnöknek.vívásA szombati rendkívüli közgyűlésen a szavazati joggal rendelkező 115 küldöttből 94 jelent meg. A 2012 júniusa óta hivatalban lévő Csampa Zsolt elmondta, lejárt a négy éve megválasztott vezetőség mandátuma, ezért volt szükség az alapszabály szerint a tisztújításra. Ezt követően megköszönte a tagság négyéves munkáját, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság és a kormány támogatását.

"Elnöki pályám kezdetén az volt a célom, hogy a vívócsalád egy család legyen, a kerekesszékesek és a veteránok is ide tartozzanak. Ez megvalósult, hiszen a bajnokságokat is közösen rendezzük" - mondta, majd emlékeztetett arra, hogy 2012-ben 78 millió forintos mínusszal kezdte a munkát az új vezetőség, tavaly pedig 60 milliós plusszal zárt.

Sikerként könyvelte el, hogy ma már nem kell szponzorért kopogtatni, a támogatók jelentkeznek a szövetségnél. Ennek alátámasztására megemlítette, hogy 2012-ben 17 millió forint volt a szponzori bevétel, míg idén már eddig közel 30 milliónál járnak, és bízik benne, hogy sikerül meghaladni a tavalyi, 86 milliós bevételt.

Örömmel nyugtázta, hogy az átalakított nemzetközi versenyrendszerben az MVSZ meg tudta tartani a rangos nemzetközi viadalokat, holott voltak olyan nemzetek, amelyektől elvették a rendezési jogokat. Mivel az elnöki posztra csupán ő volt a jelölt, a küldöttek nyílt szavazással, egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül választották meg újabb négy évre.

Az általános alelnök Kamuti Jenő, a szakmai alelnök Somlai Béla, a társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök Nagy Tímea, a gazdasági alelnök pedig Tuschák Katalin lett. Kamuti és Nagy az előző ciklusban is ezt a posztot töltötte be.
Csampa Zsolt újraválasztott elnökként az MTI-nek azt mondta, hogy a fő cél tovább erősíteni az utánpótlás-nevelést, szélesíteni a vívás bázisát, illetve népszerűsíteni az iskolai vívást, hogy már most megkezdődhessen a kiválasztás a tokiói olimpiára.

"Az eddiginél nagyobb hangsúlyt kell kapnia a sportegészségügynek és az erőnléti képzésnek, amiben az új szakmai alelnöknek, Somlai Bélának lesz szerepe, ugyanakkor Szlovenszky Lajosra, a korábbi szakmai alelnökre elnöki tanácsadóként számítok" - jelentette ki.

Az elnök elmondta még, hogy a közelmúltban váratlanul elhunyt Kaposvári Zsolt helyett Kósa Miklós képviseli a magyar versenybírókat a riói olimpián.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com