Úszó Eb - Jakabos a második idővel jutott tovább

A női mezőnyben Jakabos Zsuzsanna bizonyult a leggyorsabb magyar úszónak szombat délelőtt a berlini Európa-bajnokságon: a 200 m pillangó selejtezőjéből a második legjobb idővel jutott tovább.

A tavaly októberi vállműtétjét követően több hónapot kihagyni kényszerült sportoló a matinés próbán 2:08.73 perc alatt ért célba, ezzel még a szám Eb-címvédőjét, a kontinentális csúcsot 2:04.27-tel tartó Hosszú Katinkát is megelőzte, aki összesítésben negyedik lett (2:08.91). Az országonként az előfutamokból csak a két legjobbat továbbengedő szabálynak ezúttal Verrasztó Evelyn esett áldozatul, ugyanis eredménye (2:10.97) alapján, nyolcadikként bőven befért a legjobb 16 közé, a létszámkorlát miatt mégsem folytathatja a délutáni elődöntőben.

uszas1"Csak az utóbbi két-három hétben éreztem úgy, hogy van értelme elindulnom az Európa-bajnokságon" - mondta az MTI-nek Jakabos, aki ebben a versenyszámban 2010-ben és 2012-ben is Eb-ezüstérmes volt. "Számomra is kellemes meglepetés a mai úszásom, örülök, hogy így sikerült." "Megyünk tovább, ez csak a délelőtti lecke volt..." - zárta rövidre mondandóját Hosszú Katinka, aki a német fővárosban már három egyéni számban - 400 és 200 méter vegyes, 100 méter hát - győzött, a Jakabost is a soraiban tudó 4x200 méteres gyorsváltóval pedig Eb-bronzot érdemelt ki.

Két magyar van ott az 50 méter férfi gyors második etapjában is. A Berlinben 200 méter gyorson negyedik, 100-on hatodik Kozma Dominik a kilencedik idővel (22.33 mp) vált a "tizenhatok" társaságának tagjává, míg 11. helyen került tovább a 21.42 másodperccel országos csúcstartó Takács Krisztián (22.41). Az Eb-újonc Holoda Péter az 50. helyen végzett (23.58). "Én nem vagyok ötvenes sprinter, elsősorban a vasárnapi vegyesváltó szempontjából örülök az időeredményemnek" - jelentette ki Kozma.

A délelőtti megméretésből továbbjutó négy úszón kívül az - eddigi 18.00 helyett 16.00 órakor kezdődő - elődöntős-döntős programban további magyarok is helyet kapnak, illetve egy duplázó is akad. Hosszú Katinka a 200 méteres pillangó előtt még érdekelt a 200 méter gyors fináléjában is, döntőzik továbbá 1500 méter női gyorson Kapás Boglárka, 100 méter férfi pillangón Cseh László, valamint 200 méter háton Bernek Péter és Balog Gábor.
Érdekesség, hogy aki az öt döntős közül az első érmet nyeri, mindenképpen "mérföldkő-birtokossá" lép elő, ugyanis a normál - vagyis 50 méteres - medencében rendezett Európa-bajnokságokon - már a berlini eredményeket is beleszámítva - a magyar úszósport képviselői eddig 79 első, 69 második és 49 harmadik helyezést értek el.
forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com