Véget ért a torna a magyaroknak, nincs kvóta női ökölvívásban

A 81 kilogrammban szereplő Kovács Mária és a +81 kilogrammosok között induló Markó Ágnes is kikapott a keddi negyeddöntőben, így nem maradt versenyben magyar az Asztanában zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, melyen eldőlt, hogy nem lesz magyar női ökölvívó a riói olimpián.

A korábbi világ- és Európa-bajnok Kovács a 16 között magabiztos sikert aratott, a negyeddöntőben azonban túl nagy falat volt számára az amerikai Franchon Crews. A magyar bokszoló nem tudta megszorítani riválisát, aki két bírónál 40-35-re, a harmadiknál pedig 40-34-re nyert.

markoagnes2

A vb-n csak a nyolc között bemutatkozó Markó asztanai szereplése mindössze másfél percig tartott. A szupernehézsúlyú negyeddöntőben a kínai Csang Si-csin sokkal meggyőzőbb volt a magyarnál, aki rendre mélyre hajolt, s csak a védekezésre koncentrált.

Az első menet hajrája előtt aztán Vang egy balegyenessel eltalálta Markót, aki a földre került, megbotló ellenfele pedig rázuhant. A szerencsétlen eset következtében Markó Ágnes a térdét fájlalta, s feladta a küzdelmet.

A tízfős magyar csapat két győzelemmel és tíz vereséggel zárta a vb-t, melyen a három olimpiai súlycsoportban, 51, 60 és 75 kilogrammban érdekelt magyar egyike sem jutott be a legjobb 16 közé sem. A riói kvótához az elődöntőbe kellett volna kerülni.

Az ötkarikás indulásra a 75 kilós Szatmári Petrának volt a legnagyobb esélye, aki az áprilisi európai kvalifikációs versenyen negyedik lett, ezzel a második számú európai tartaléknak számít. Ennek azonban akkor lett volna jelentősége, ha a Samsunban döntős, így kvótát szerzett két bokszoló bejut a legjobb négy közé Asztanában, ám mindketten hamar kiestek, ezzel az ő európai indulási joguk nem "száll át" a tartalékokra.

A női boksz Londonban mutatkozott be az olimpia programján, négy éve sem volt magyar résztvevő a mezőnyben.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com