Vizsgálatot indított a brit kormány az élsportban felmerült tömeges doppinggyanú miatt

Tömeges doppinghasználat gyanúja miatt vizsgálatot indított vasárnap a brit kormány, miután egy feltáró riport szerint egy brit orvos élvonalbeli sportolóknak írt fel tiltott teljesítményfokozó szereket.

A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap oknyomozó riportja szerint az orvos, Mark Bonar maga mondta el londoni magánklinikáján a lap által küldött, magukat sportolóknak kiadó újságíróknak, hogy "kliensei" közé tartoznak a brit élsport kiemelkedő személyiségei, köztük olyan kerékpárversenyzők, akik a Tour de France versenyeken is részt vettek, valamint teniszezők, krikettjátékosok és a brit labdarúgás élvonala, a Premier League klubjai, például az Arsenal, a Chelsea és a Leicester City több játékosa.

images

A The Sunday Times hangsúlyozza, hogy független forrásból származó bizonyítéka minderre nincs, ahogy arra sem, hogy a játékosok a klubok tudomásával keresték fel Bonart.

A lap több játékost megkeresett, akik vagy tagadták, hogy kapcsolatban voltak Bonarral, vagy nem nyilatkoztak.
A 38 éves orvos a rejtett kamerával felszerelt riportereknek mintegy referenciaként azonban elmondta, hogy az elmúlt hat évben 150-nél több élvonalbeli sportolót látott el tiltott szerekkel, köztük szteroidokkal és növekedési hormonokkal, és az eredmény minden esetben a sportolók teljesítményének "fenomenális javulása" volt.

Bonar a The Sunday Times által közzétett felvétel szerint kijelenti azt is, hogy "tiszta sportoló nem létezik".
A lap szerint az ügy kérdéseket vet fel a brit doppingellenes felügyelet (UKAD) kompetenciájával kapcsolatban is, mivel a szervezetnek egy sportoló, aki megfordult Bonar klinikáján, már két évvel ezelőtt dokumentált bizonyítékokat adott át az orvos doppingtevékenységéről, ám a UKAD egy "felszínes vizsgálat" után elvetette az ügy további kivizsgálását.

John Whittingdale brit kulturális és sportügyi miniszter vasárnapi nyilatkozatában viszont közölte, hogy sürgős és független vizsgálatot rendelt el a The Sunday Times riportjában foglaltak hátterének feltárására. Whittingdale hozzátette: a brit kormány máris vizsgálja, hogy a jelenlegi doppingellenes törvények elégségesek-e, és ha egyértelművé válik, hogy erőteljesebb büntető szankciók szükségesek, a kormány "habozás nélkül" megteszi a megfelelő lépéseket.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com