Irány Olaszország - Ismerd meg a történelmi emlékekben gazdag Otranto-t

Kastélyok, kikötőt, romos épület maradványok - Üdvözlünk Otrantoban! 

Az Olaszországban, azon belül is Puglia tartományában lévő Otranto ma már az UNESCO Világörökségének fontos részét képezi. Kezdetekben az ott tenyésztett Murgese lófajtának köszönhette hírnevét, emellett azonban számtalan történelmi emlékkel és azoknak maradványaival gazdagodott a hely, az elmúlt több száz év folyamán. Az évszázadok során a törököktől kezdve, a bizánciakon át, egészen a görögökig, mind ott hagyták lenyomatukat a történelmi városon, melyek a kivételesen szép építményeken és létesítményeken látszanak meg.

Otranto első számú látnivalója az Aragón kastély, melyet még a 15. században építették újjá. Az erődítményhez kapcsolódó katedrálisok 1163-ban nyerték el végleges formájukat. A robusztus építményekben gyönyörű márványlapok és rózsaablakok ékesítik a zord falakat. Otrantoban találkozhatunk még bizánci freskókkal díszített templomokkal, különleges katakombákkal, mindennel, mely egy történelmet kedvelő turista kívánságlistáján szerepelhet. Azonban a kivételesen szép türkiz kék, kristálytiszta tengervíz a fürdőzőket is igazi mágnesként vonzza oda.

o1

o2

o3

o4

o5

o6

o7

o8

o9

(forrás: placestoseeinyourlifetime.com)

 

Hozzászólások

Látogatás a lélegzetelállító Ausztráliai MacKenzie vízesésnél

Látogatás a lélegzetelállító Ausztráliai MacKenzie vízesésnél

Ősi sziklák, titkos járatok, meseszép vízesések - Látogassunk el a Grampians Nemzeti Parkba! Ausztrália legkeresettebb államában, Victoriában kereshetjük fel a Grampians Nemzeti Parkot. A meseszép ...

Feledhetetlen tengerparti lovaglás Dél-Afrikában - Indulhatunk?

Feledhetetlen tengerparti lovaglás Dél-Afrikában - Indulhatunk?

Szemet gyönyörködtető naplemente, homokos tengerpart, vad hullámok és ritmikus ütemre dobogó paták - Ilyen és hasonló élményekkel kecsegtet minket egy Dél-Afrikában található tengerpart.  Noordhoek...

A világ legszebb szörf paradicsoma - lovagold meg Bali hullámait

A világ legszebb szörf paradicsoma - lovagold meg Bali hullámait

Nyüzsgő part, nagy hullámok, egzotikus környezet - szörf paradicsom Canggu-ban Indonézia egyik legkeresettebb szigetét, Balit, még a 14. század környékén alapították. Mivel a világ több különböző p...

Belépés az édenbe - tekints be az értintetlen Hawaii-ba

Belépés az édenbe - tekints be az értintetlen Hawaii-ba

Trópusi erdők, vulkánok, fülledt levegő - engedd, hogy magával ragadjon az édeni országút  A trópusi szigeteket mindig is egy fajta csábító titokzatossággal, rengeteg kalanddal és felfedezni való é...

Kalandozás Ausztriában - ismerd meg az ezerarcú Innsbruckot

Kalandozás Ausztriában - ismerd meg az ezerarcú Innsbruckot

Sétálnál egy  páratlan szépségű hegyvidéki városban? Akkor tarts velünk!  Ausztria, Tirol tartományának helye feltehetően a 11-12. század körül épült. A viharos évek Innsbruckot sem hagyták érintet...

Fedezd fel Ausztrália mediterrán arcát - utazás Sorrentoba

Fedezd fel Ausztrália mediterrán arcát - utazás Sorrentoba

Hangulatos öböl, több 100 éves építmények, korhű megjelenés és mediterrán hangulat. Ez vár a Sorrentoba látogatókra.  Mikor Ausztráliára gondolunk, a legelső dolgok, melyek az eszünkbe jutnak azok ...

Száguldás a magaslatokba - túrázás a californiai Tioga hágón

Száguldás a magaslatokba - túrázás a californiai Tioga hágón

Meredek oldalak, szakadékok, völgyek, te kocsikáznál egy ilyen útvonalon?  A Sierra Nevada hegységben elterülő Tioga hágó az egyik legkedveltebb állomása azon turistáknak, akik a Yosemite Nemzeti P...

Naxosz-sziget - Utazás az Égei-tenger szívébe

Naxosz-sziget - Utazás az Égei-tenger szívébe

Ismerd meg Santorini és Mykonos után, a mesés Naxosz szigetét! Az Égei-tenger közepén elhelyezkedő Déloszt ölelik körbe a Kükládok. A szigetcsoport ékessége a Naxosz-sziget, mely épp olyan szépségg...

7 fantasztikus kajakos úti cél az evezés szerelmeseinek

7 fantasztikus kajakos úti cél az evezés szerelmeseinek

Vadvízi evezés, vagy relaxáló evezés a homokos tengerpart mellett? - 7 úti cél, amit kajakosként érdemes felvenned a bakancslistára!  Bár a kajakozás nem a legveszélytelenebb hobbik közé tartozik, ...

Nagy-Britannia, ahogy még nem láttad - meseszép fotók a brit tájakról

Nagy-Britannia, ahogy még nem láttad - meseszép fotók a brit tájakról

Hófödte hegycsúcsok, lankás domboldalak, megkapó öblök - Nagy-Britannia madártávlatból  Valamilyen téves oknál fogva az emberek többsége azt hiszi, hogy a brit tájak némi kopár sziklából és egy két...

http://ujhazak.com