Több mint 250 filmet mutatnak be az idei Berlinalén

Több mint 250 filmet mutatnak be februárban a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale), amelyet egy év kihagyás után ismét a hagyományos formátumban rendeznek meg.

Mindkét magyar versenyfilm bekerült a díjazottak közé

Mindkét magyar versenyfilm bekerült a díjazottak közé a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale).

Kedden vetítik a Természetes fényt a Berlinalén

Kedden vetítik a a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában Nagy Dénes első mozifilmjét, a Závada Pál regénye alapján készült Természetes fényt - közölte a Nemzeti Filmintézet az MTI-vel.

Többségbe kerültek a nők a fesztiválra meghívott ifjúsági filmek rendezői között

A nők előretörése az egyik legfőbb jellemző a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválra (Berlinale) az idén beválogatott ifjúsági filmek mezőnyében a szervezők hétfőn közölt adatai szerint.

Zsigmond Vilmosnak szenteli Berlinaléhoz kapcsolódó programját a Collegium Hungaricum

Zsigmond Vilmosnak szenteli az idei Berlinaléhoz kapcsolódó programját a berlini Collegium Hungaricum; februárban fotókiállítással, filmvetítéssel és beszélgetéssel idézik fel a magyar származású operatőr munkásságát.

Tenki Réka: megtiszteltetés a legígéretesebb tehetségek között szerepelni a Berlinalén

Nagy lehetőség és megtiszteltetés az európai mozi legígéretesebb tehetségeit bemutató Shooting Stars (feltörekvő filmsztárok) programban szerepelni a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén - mondta Tenki Réka a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválján szombaton a közmédiának.

A Berlinálén lesz Bogdán Árpád filmjének világpremierje

A 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon lesz Bogdán Árpád Genezis címmel készült második mozifilmjének világpremierje.

Bucsi Réka Solar Walk című animációs filmjével versenyez a filmfesztiválon

Bucsi Réka új animációs filmje a februári Berlinale rövidfilmes versenyprogramjában szerepel.

Tenki Réka Európa legígéretesebb tehetségei között mutatkozhat be

Európa tíz legígéretesebb színésztehetsége között mutatkozhat be a nemzetközi filmszakmának Tenki Réka a jövő évi Berlinalén, miután a filmpromóciós szervezeteket tömörítő European Film Promotion beválasztotta a Shooting Stars programba - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap kedden az MTI-vel.

Enyedi Ildikó: a Testről és lélekről "a nézőben jön létre, nem a vásznon"

A Testről és lélekről alkotói nagyon sokat dolgoztak "saját nyomaik eltüntetésén", mert olyan filmet akartak készíteni, amely "a nézőben jön létre, és nem a vásznon" - mondta a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale).

A független zsűrik Enyedi Ildikó filmjét díjazták

A világ filmkritikusait tömörítő szervezet (FIPRESCI), az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar versenyfilmet, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását díjazta szombat délben a berlini nemzetközi filmfesztiválon.

Havas Ágnes: nagy szeretettel fogadták Berlinben Enyedi Ildikó új filmjét

Nagy szeretettel fogadta a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) közönsége a magyar versenyfilmet, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását - mondta a közmédiának a német fővárosban Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója.