Németországban 440 ezer török szavazta meg az alkotmánymódosítást

Németországban a 3-3,5 milliós török közösség 440 ezer tagja szavazott igennel a törökországi alkotmány módosításáról rendezett népszavazáson - írta kedden a Bild című lap hivatalos török adatokra hivatkozva.

Szakértő: az EU erős zsarolási potenciált adott a törököknek

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint "billeg" az Európai Unió és Törökország között tavaly, az illegális migráció feltartóztatásáról kötött megállapodás, amellyel az EU erős zsarolási potenciált adott a törökök kezébe, és ezzel jelenleg Recep Tayyip Erdogan török elnök "
Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Hiába fizette le Angela Merkel 6 milliárd euróval Erdogánékat, mégis nagyon haragszanak rá!

Ankara Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket vásárolna Moszkvától

Orosz Sz-400-as Triumf típusú légvédelmi rakétarendszerek törökországi szállításáról tárgyalt a múlt héten Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök - közölte szerdán az Izvesztyija című, a Kremlhez közelálló napilap.

Putyin sajnálatát fejezte ki telefonon Erdogannak a Szíriában az orosz légierő által megölt török katonák miatt

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön telefonon fejezte ki sajnálatát és részvétét nyilvánította Recep Tayyip Erdogan török elnöknek amiatt, hogy Észak-Szíriában az orosz légierő "véletlenül " török katonákat ölt meg - jelentette a Habertürk török napilap internetes oldalán.

Egy uniós hírszerzési jelentés szerint nem Gülen állt a történtek mögött

A török kormány állításaival ellentétben nem az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok állt.

Nem világos, ki volt az elkövető, folyik a hajsza a tettes után

Isztambulban legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek egy neves szórakozóhely ellen szilveszter éjszaka végrehajtott terrortámadásban - közölte vasárnap Süleyman Soylu török belügyminiszter.
Lesittelték a büfést, aki nem adna teát Erdogannak

Lesittelték a büfést, aki nem adna teát Erdogannak

A török elnök sértegetése súlyos bűnnek számít, akár négy év börtön is adható érte.

Erdogan: a szíriai török beavatkozás célpontja nem egy ország, hanem a terrorszervezetek

A szíriai török katonai hadművelet célpontja nem egy ország vagy egy személy, hanem a terrorszervezetek - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Ankarában kerületi vezetők előtt.

Visszavonja a török kormány a kiskorú lányok házasságára vonatkozó törvényjavaslatát

A török kormány visszavonja azt a közfelháborodást kiváltó törvénymódosító javaslatát, amely a bírálók szerint visszamenőlegesen legalizálná a muzulmán vallási esküvő keretében férjhez adott kiskorú lányok ellen elkövetett nemi erőszakot - jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök kedden Is

Erdogan: Törökország fal a terrorizmus és Európa között

Törökország falat képez a terrorizmus és Európa között - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban a NATO Parlamenti Közgyűlésének őszi ülésszakán tartott beszédében.

Erdogan: Törökországnak az EU helyett az SCO-hoz kellene csatlakoznia

Törökországnak nem kell mindenáron kötnie magát az EU-csatlakozáshoz, inkább beléphetne az Oroszországot és Kínát is tömörítő Sanghaji Együttműködési Szervezetbe (SCO) - írta a Hürriyet című napilap vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnökre hivatkozva.