Finnország a harmadik házigazda

Finnország lesz a harmadik társházigazdája a két év múlva sorra kerülő férfi röplabda Európa-bajokságnak.

Kreml: a legfontosabb, hogy a nyugati vezetők megismerték Tucker Carlson Putyin-interjújának tartalmát

Még ha negatívan is fogadták a nyugati vezetők Vlagyimir Putyin orosz elnök Tucker Carlson amerikai újságírónak adott interjúját, maga a reagálás azt mutatja, hogy megismerték annak tartalmát, ami Moszkva számára a legfontosabb - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.

Finnország került az A divíziós ágra és Walesszel játszik

A finn labdarúgó-válogatott került az A divíziós ágra az Európa-bajnokság pótselejtezőjének csütörtöki, nyoni sorsolásán, melyen kialakult az is, hogy az egyes ágak döntőinek melyik ország nemzeti együttese lesz majd a házigazdája.

Finnország a NATO 31. tagja lett

Finnország hivatalosan a NATO tagjává vált kedden, miután képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének brüsszeli székházában - közölte a NATO.

Kreml: a finn NATO-tagság gyökeresen eltér az ukrántól

A Finnország NATO-csatlakozása utáni helyzet gyökeresen eltér az Ukrajnával kapcsolatos problémától, az észak-európai ország ugyanis sosem volt Oroszország ellenes, és nem volt vele vita - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.

Jens Stoltenberg: történelmi nap Finnország NATO-csatlakozása

Történelmi nap Finnország NATO-csatlakozása, ami a NATO-t erősebbé teszi, az észak-atlanti térség biztonságosabbá válik - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben kedden, a tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően.

Jens Stoltenberg: Finnország kedden a NATO tagjává válik

Finnország kedden a NATO 31. tagjává válik - közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben hétfőn, a tagállamok külügyminisztereinek másnap kezdődő, kétnapos tanácskozását megelőzően tartott sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin: a jelenlegi helyzetben indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása

"Az én álláspontom egyértelmű: a jelenlegi helyzetben Svédország és Finnország NATO-csatlakozása indokolt" - írta a köztársasági elnök szerdán a közösségi média oldalain.

Kocsis Máté: az Országgyűlés delegációt küld Svédországba és Finnországba

A Fidesz-frakció megosztott a svéd és finn NATO-csatlakozás ügyében, ezért felkérték az Országgyűlés elnökét, hogy küldjön delegációt a két érintett országba - jelentette be a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Balatonfüreden, sajtótájékoztatón.

Törökország további terrorellenes lépéseket akar látni Svédországtól és Finnországtól NATO-tagságuk érdekében

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán Bukarestben azt mondta, hogy Törökország további konkrét lépéseket akar látni Svédországtól és Finnországtól a terrorizmus elleni harc terén NATO-csatlakozásuk érdekében.

DK: az Országgyűlés ratifikálja Svédország és Finnország NATO-tagságát!

A Demokratikus Koalíció (DK) határozati javaslatban kéri az Országgyűlést, hogy ratifikálja Svédország és Finnország NATO-tagságát.

Finn kormányfő: még több szankciót kell kivetni Oroszországra

Minden lehetséges eszközzel és formában támogatni kell Ukrajnát, és még több szankciót kell kivetni Oroszországra - jelentette ki Sanna Marin finn kormányfő Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén kedden.