Több mint 550 program szombaton és vasárnap

Országszerte több mint 200 helyszínen mintegy 550 program és 190 kísérőrendezvény várja a közönséget szombaton és vasárnap a Kulturális örökség napjain - mondta el a rendezvénysorozat pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára.

Nyílt napokkal, sétákkal és épületbemutatókkal várják az érdeklődőket Szegeden és Csongrád-Csanád vámegyében

A szegedi Városházán nyílt napot szerveznek, valamint történelmi, építészeti, irodalmi sétákkal, épületbemutatókkal, ingyenes tárlatvezetésekkel és kézműves foglalkozásokkal is várják az érdeklődőket Csongrád-Csanád vármegyében a hétvégén, a Kulturális örökség napjain.

Tárlatvezetések, épületbemutatók Bács-Kiskun vármegyében

Baján különleges tárlatvezetéssel és virtuális sétával, Kalocsán kiállításmegnyitóval, orgonajátékkal és templombemutatóval, Kecskeméten pedig csoportfoglalkozásokkal várják a látogatókat hétvégén a Kulturális örökség napjain.

Három helyszínen várja az érdeklődőket a BKV Zrt.

Ingyenesen lesz látogatható a BKV Deák téri és szentendrei múzeuma, valamint megnyílik a nagyközönség előtt a Ferenc áramátalakító szombaton és vasárnap, a Kulturális örökség napjai rendezvénysorozat részeként.

Programok Békés megyében

Gyulán városismereti sétával, kurátori tárlatvezetéssel, Békéscsabán a városháza átadásának 150. évfordulója alkalmából szervezett programsorozattal várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű rendezvénysorozaton - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A BKV három helyszínnel kapcsolódik a rendezvényhez

A BKV két múzeuma és a Ferenc áramátalakító is várja a látogatókat tárlatvezetésekkel a Kulturális örökség napjai programjaihoz kapcsolódva szombaton és vasárnap.

Színházi titkok és különleges épületbejárások Somogyban

Színházi kulisszatitkokról, az endrédi csipkéről és a lápból élő pákászok életmódjáról is hallhatnak a hétvégi kulturális örökség napjainak résztvevői Somogy megyében.

Római és török kori műemlékeknél is lesznek programok Pécsen és Baranyában

Római és török kori műemlékekhez, világörökségi helyszínekhez, emlékházakhoz, tájházakhoz várják az érdeklődőket szombaton és vasárnap, a Kulturális örökség napjai elnevezésű rendezvénysorozaton - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Petőfi-verseket ad elő Ferenczi György és a Rackajam a Fiumei úti sírkertben

Ferenczi György és a Rackajam Petőfi-albuma csendül fel a Fiumei úti sírkertben a Kulturális örökség napjai (KÖN) részeként szeptember 17-én, szombaton.

Múzeum, vártemplom, kastély is látogatható ingyenesen hétvégén Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Ingyenesen látogatható Jász-Nagykun Szolnok megyében többek között a Damjanich János Múzeum, a Mezőtúri Református Gimnázium könyvtára, a szolnoki Vártemplom, a tiszaroffi Borbély-kastély és a jászapáti katolikus nagytemplom is szombaton és vasárnap, a kulturális örökség napjain.

Programok Békés megyében

Több Békés megyei település csatlakozik a Kulturális örökség napjai elnevezésű országos programsorozathoz szeptember 19-én és 20-án.

Miniszterelnökség: egy hétvégére ismét látogathatóvá válnak Magyarország rejtett műemlékei

Szeptember 19-20-án ismét látogathatóvá válnak Magyarország rejtett műemlékei - közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.