Hangversenysorozattal emlékezik meg Liszt Ferencről a Zeneakadémia

Borbély László, Kovács Gergely, Ránki Fülöp, Lajkó István, Farkas Gábor és Balázs János is fellép a Liszt születésnapi koncertek címmel szervezett hangversenysorozaton, amelyet hagyományosan a zeneszerző október 22-i születésnapjához kapcsolódva szervez a Zeneakadémia.

Liszt Koronázási miséjével ünnepel a Magyar Rádió Énekkara

Liszt Ferenc Koronázási miséje hangzik el a fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Magyar Rádió Énekkara vasárnapi hangversenyén.

Bartók és Liszt nevét viselik a Müpa szervezésében megvalósuló összművészeti események

Bartók Béla és Liszt Ferenc nevét viselik majd a Müpa szervezésében 2021-ben megvalósuló összművészeti eseménysorozatok.

Felújítják Liszt Ferenc egykori orgonáját

Elkezdték felújítani a zeneszerző egykori orgonáját a burgenlandi Doborján (Raiding) településen működő Liszt Ferenc Egyesület fennállásának közelgő 50. évfordulója alkalmából

Liszt A négy elem című műve nagyzenekari változatban szólal meg

Magyarországon első alkalommal mutatja be nagyzenekari változatban Liszt Ferenc A négy elem című kompozícióját a Concerto Budapest és a Szent Efrém férfikar Hamar Zsolt vezényletével kedden a Pesti Vigadóban.
Liszt Ferenc és Bartók Béla műveiből ad elő Bogányi Gergely az Ars Sacra Fesztiválon

Liszt Ferenc és Bartók Béla műveiből ad elő Bogányi Gergely az Ars Sacra Fesztiválon

Liszt Ferenc és Bartók Béla zeneszerzők műveiből válogat Bogányi Gergely zongoraművész a szombaton kezdődő Ars Sacra Fesztiválon a budai Várban.A zongoraművész szombat reggel az M1 aktuális csatornán ...
Hétfőn kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten

Hétfőn kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten

Hétfőn kezdődik Kecskeméten a Kodály Művészeti Fesztivál, amelynek keretében július végéig koncerteket, kiállítást és mesterkurzust rendeznek.Kéri Laura, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zo...
Magyartanárok Egyesülete: kitűnő volt a szövegértési feladat az írásbelin

Magyartanárok Egyesülete: kitűnő volt a szövegértési feladat az írásbelin

A Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint a hétfői magyar érettségi szövegértési feladata kitűnő volt, a szövegalkotáson belül Arató László a novellaelemzést könnyűnek és jól megoldhatónak nevezte,...
Minden eddiginél több utast kezelt augusztusban a Budapest Airport

Minden eddiginél több utast kezelt augusztusban a Budapest Airport

Minden eddiginél több, 1 millió 86 ezer utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztusban.A Budapest Airport pénteki közleménye szerint ez abszolút rekordnak számít a repülőtér életé...
Liszt egészalakos bronzszobrát avatták fel a torontói konzervatóriumban

Liszt egészalakos bronzszobrát avatták fel a torontói konzervatóriumban

Egész alakos Liszt Ferenc-szobrot adtak át a torontói konzervatóriumban (The Royal Conservatory of Music) az 1956 óta Kanadában élő Fekete Tamás jóvoltából. Mint Fekete Tamás az MTI-nek elmondt...
Nyáréji koncert Schönbrunnban

Nyáréji koncert Schönbrunnban

Európa-koncertnek nevezték évekig, mára már a hagyományos nyár kezdetét jelző koncert vált belőle. Május 29-én, csütörtök este fél 9-kor a schönbrunni kastély UNESCO-örökségi védettséget élvező bar...
Magyar festők képeit foglalta le a NAV a reptéren

Magyar festők képeit foglalta le a NAV a reptéren

Mednyánszky- és Szabó Vladimír-festményeket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, az alkotások egyike sem rendelkezett a szükséges kiviteli eng...