Farsangvasárnap - Karnevál a Müpában című produkcióját mutatja be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes február 11-én

Farsangvasárnap - Karnevál a Müpában címmel mutatja be produkcióját a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amely farsangi szokásokkal, virtuóz táncokkal, zenével és csaknem kétszáz fellépővel visz karneváli hangulatot a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe február 11-én.

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: előadás és flashmob a farsang jegyében

Farsangvasárnap című produkcióját mutatja be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes február 11-én a Müpában.

Népviselet-bemutatóval fogadta a dél-koreai Mutdance társulatot a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Népviselet-, tánc és zenei bemutatóval fogadta a dél-koreai Mutdance társulatot a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amelynek meghívására az ázsiai együttes a Bemut című előadást mutatja be Magyarországon csütörtöktől a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében.

Erdélyi turnén vesz részt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Öt állomásos erdélyi turnét kezd szerdán a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja címmel.

Esztergomban adják elő augusztusban a Csíksomlyói passiót

A Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és az Esztergomi Várszínház együttműködésével augusztus 19-én a bazilika előtt, szabadtéri színpadon adják elő a Csíksomlyói passiót - jelentették be a társulatok vezetői hétfőn a Vármúzeumban tartott sajtótájékoztatón.

Operettgála és táncelőadás a Budavári Palotakoncertek idei sorozatában

A Budapesti Operettszínház művészeinek gálaestje és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása várja a közönséget augusztus 3. és 5. között a Budavári Palotakoncertek idei sorozatában az Oroszlános udvarban.

A csíksomlyói hegynyeregben mutatják be a Csíksomlyói passiót

A csíksomlyói hegynyeregben, a hagyományos pünkösdi zarándoklat helyszínén mutatja be augusztus 18-án a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Csíksomlyói passiót - jelentették be a két intézmény vezetői szerdán egy Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón.

Ismét közös produkcióra készül a nemzeti színház és a nemzeti táncegyüttes

Ismét közös produkcióra, az Egri csillagok előadására készül a Magyar Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.

Megkezdődött az Emlékhelyek napja a Fiumei úti sírkertben (2. rész)

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes fellépésével megkezdődött az Emlékhelyek napja a Fiumei Úti Sírkertben szombaton, Budapesten.

Megkezdődött az Emlékhelyek napja a Fiumei úti sírkertben

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes fellépésével megkezdődött az Emlékhelyek napja a Fiumei Úti Sírkertben szombaton, Budapesten.

Kiegyezés/150 címmel tartanak ősbemutatót a Müpában

Ősbemutatóra készül a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a kiegyezés 150. évfordulója alkalmából: a Kiegyezés/150 című előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében április 1-jén látható a Müpában.
Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője: nem idegen a magyar folklór az Egyesült Államokban élő magyaroknak

Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője: nem idegen a magyar folklór az Egyesült Államokban élő magyaroknak

Nem idegen a magyar folklór az Egyesült Államokban élő magyaroknak - számolt be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes amerikai turnéjáról az együttes művészeti vezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap. E...