Mikola: a KKM célja, hogy Budapest tudásközponttá váljon

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) több mint három éve dolgozik azon, hogy Budapest tudásközponttá váljon - jelentette ki a tárca biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára, korábbi egészségügyi miniszter kedden a fővárosban, egy szakmai fórumon.

Átadták az Egészségügyi Világszervezet budapesti központját

Hivatalosan is megnyitották az Egészségügyi Világszervezet (WHO) budapesti központját kedden. Az eseményen Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára azt mondta: olyan együttműködést kezdhetnek meg a szervezettel, amely segítheti a jelenlegi nagy kihívások kezelését.

Ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet külügyi és jogi szakbizottsága

Ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) külügyi és jogi szakbizottsága kedden Budapesten, a tanácskozás napirendjén többek között külhoni magyarokat érintő jogsértések és az erre adott kormányzati lépések szerepeltek.
Mikola: nem alakult ki az egységes uniós identitás

Mikola: nem alakult ki az egységes uniós identitás

Európa az illegális bevándorlás nyomán szembesült azzal, hogy az Európai Unió alapításakor célul tűzött egységes uniós identitás nem alakult ki - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) bizt...
Mikola: Magyarország bekapcsolódik a nyugat-balkáni humanitárius akcióba

Mikola: Magyarország bekapcsolódik a nyugat-balkáni humanitárius akcióba

Magyarország bekapcsolódik az International Trust Fund (ITF) nyugat-balkáni humanitárius akciójába - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésér...
NATO-közgyűlés - Mikola: Magyarország célja a transzatlanti kötelék megerősítése (2. rész)

NATO-közgyűlés - Mikola: Magyarország célja a transzatlanti kötelék megerősítése (2. rész)

Magyarországnak a transzatlanti szövetség tagjaként fontos célja a transzatlanti kötelék megerősítése - mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együ...
NATO-közgyűlés - Mikola: Magyarország célja a transzatlanti kötelék megerősítése

Mikola István: indokolatlan a gyanakvás Putyin budapesti útja miatt

Mikola István: indokolatlan a gyanakvás Putyin budapesti útja miatt

Indokolatlan a gyanakvás Putyin budapesti látogatása miatt - jelentette ki Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára hé...
Mikola: Vietnam energiabiztonsági törekvései különös figyelmet érdemelnek

Mikola: Vietnam energiabiztonsági törekvései különös figyelmet érdemelnek

Vietnam Magyarország fontos partnere a délkelet-ázsiai térségben, az ország energiabiztonsági törekvései különös figyelmet érdemelnek - mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium bizto...
Mikola István: Kárpátalja magyarságának erőt kell merítenie 1848-49 hőseinek örökségéből

Mikola István: Kárpátalja magyarságának erőt kell merítenie 1848-49 hőseinek örökségéből

Az aradi tizenhármak és az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc többi vértanújának hatalmas történelmi hagyatékából erőt kell meríteniük a kárpátaljai magyaroknak a szülőföldjükön való megmaradásh...