LMP: a forradalom üzenete, hogy vannak dolgok, amelyekért megéri harcolni

Vannak olyan dolgok, amelyekért megéri harcolni.

Kelemen Hunor: A világjárványban megmutattuk, hogy az összefogásnak nincs nemzetisége

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese szerint a világjárványban sikerült megmutatni, hogy amikor a barátainkon, szomszédunkon, ismeretlen embereken kell segíteni, az összefogásnak és a szolidaritásnak nincs nemzetisége.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt a március 15-ei nemzeti ünnepen, hétfő reggel.

A mindennapi békés harcok megvívására buzdított Tőkés László

A mindennapi békés "élet-, igazság- és szabadságharcok" megvívására biztatta hallgatóságát Tőkés Lászó, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke azon a nagyváradi rendezvényen, amelyet az általa vezetett tanács szervezett a nemzeti ünnepen Szacsvay Imre szobránál.

A balatoni komp péntektől a tavaszi menetrend szerint jár

A Szántód és Tihany között közlekedő komp március 15-től már a tavaszi menetrend szerint, sűrűbben és tovább jár - közölte Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel kedden.

Szállás.hu: kétszeresére nő a szállodák forgalma a nemzeti ünnepen

Több mint a kétszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a nemzeti ünneppel egybeeső hosszú hétvégén a márciusban szokásos adatokhoz képest, az átlagos foglalási érték 50 ezer forint, és jellemzően két éjre szól, a szálláshelyek között pedig a wellness a legnépszerűbb.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen, csütörtök délelőtt az Országház előtt.
Remek magyar programok az ünnepek alatt

Remek magyar programok az ünnepek alatt

Kár lenne otthon maradni a hosszú hétvégén!

New York-i főkonzul: Kossuth Zsuzsa-emléktáblát avatnak március 15-én

Kossuth Zsuzsa-emléktáblát avatnak március 15-én New Yorkban - mondta Kumin Ferenc, Magyarország New York-i főkonzulja az M1 aktuális csatornán szerdán.

Talpra, magyar! címmel rockmusicalt mutatnak be Budapesten

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából látványos rockmusicalt mutatnak be március 15-én a Papp László Budapest Sportarénában - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Potápi Árpád János a diaszpóra fontosságát hangsúlyozta a kanadai Edmontonban

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a kanadai Edmontonban a helyi magyarokkal ünnepelte március 15-ét, és beszédében a diaszpóra fontosságát hangsúlyozta.

LMP: ma is a függetlenségért és az önrendelkezésért kell küzdeni

A függetlenség, az önrendelkezés és a szuverenitás gondolata köti össze a 169 évvel ezelőtti forradalmi eseményeket napjainkkal - hangoztatta az LMP társelnöke a párt szerdai ünnepségén, amelyen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésére emlékeztek Budapesten, az egykori Pilvax kávéházban.