Nyomozást indult a szerda hajnali metróbaleset miatt

Nyomozás indult az Astoria és a Blaha Lujza tér között szerda hajnalban történt metróbaleset miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.

Átadták az M85-ös gyorsforgalmi út Csornát elkerülő szakaszának második ütemét

Átadták az M85-ös gyorsforgalmi út Csornát elkerülő szakaszának második ütemét pénteken.

Megkezdődik az M8-as gyorsforgalmi út tervezése

Megkezdődik az M8-as gyorsforgalmi út előkészítése; az M7-es autópálya és a 710-es főút új csomópontjától a dunaújvárosi Pentelei-hídig, onnan Kecskemétig tartó út tervezésére, hatástanulmányok készítésére, a szükséges engedélyek beszerzésére több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre.

Veszélyes közlekedési és sporteszközöket vontak ki a forgalomból

Gyermekkerékpárok, kerékpáros gyermekülések, gördeszkák, görkorcsolyák és rollerek műszaki vizsgálatát végezte el a fogyasztóvédelem, az eszközök közül a hatóság 26-ot kivont a forgalomból - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.

Az idén is meghirdetik az iskolák fogyasztóvédelmi pályázatát

Az idén is meghirdetik az iskolák fogyasztóvédelmi pályázatát - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornának szombaton.

Fónagy: a főváros eredményesen szorítja vissza a taxis csalókat

Úgy tűnik, a főváros szép eredményeket ért el a taxis csalók visszaszorításában - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Lerakták az M4 autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki országhatár közötti szakaszának alapkövét

Ünnepélyes keretek közt, a hajdú-bihari és a romániai bihari települések képviselőinek jelentétében kedden lerakták az M4 autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki országhatár közötti szakaszának alapkövét.

A nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzések elkezdődtek, a fogkrémek vizsgálata pedig most zárult, többségükben kevés a fluorid

Elkezdődtek a fogyasztóvédelmi ellenőrzések a nyári idegenforgalmi főszezonban, az idén a fesztiválokat, a kalandparkokat és a vidámparkokat vizsgálja kiemelten a fogyasztóvédelmi hatóság.

Kivonatta a forgalomból az összes felújított metrókocsit a közlekedési hatóság

Azonnali hatállyal kivonatta a forgalomból mind a hat felújított metrószerelvényt pénteken a Közlekedési Hatóság - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

A fogyasztóvédelem jogi szempontjairól tartanak konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Fogyasztóvédelem a közjog és a magánjog metszetében címmel tartanak konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara szerevezésében pénteken Budapesten.

Átadták a Nemzeti Regatta nevű új motoros hajót a siófoki kikötőben

Kiss Diána, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, a hajó névadója (b2) hagyományosan egy üveg pezsgővel felavatja a Nemzeti Regatta nevű motorost, a Balatoni Hajózási Zrt. legújabb, 180 fős hajóját a vízre bocsátás napján, nagypénteken a siófoki kikötőben 2017. április 14-én.

Játékos kampány indult a fiatalok biztonságosabb közlekedéséért

Játékos kampány indult a fiatalok biztonságosabb közlekedéséért; a figyelemfelhívó országos vetélkedősorozat megrendezését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezte, fővédnöke Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.