Szaúd-Arábia kész növelni kőolaj-kitermelését

Szaúd-Arábia kész növelni kőolaj-kitermelését, ha Oroszország kitermelése jelentősen visszaesik az ellene bevezetett nyugati szankciók miatt - jelentette szerdán a Yahoo! Financial hírportál a Financial Times című brit lap olajpiaci forrásokat idéző értesülésére hivatkozva.

Jövőre már eléri a világ olajkereslete a válság előtti szintet

Az OPEC legfrissebb globális olajpiaci jelentésében megerősítette, hogy a világ olajkereslete jövőre visszatér a válság előtti szintre, és 2022 közepétől már meghaladja majd a napi 100 millió hordót.

Az olajkereslet növekedését várja az idén az OPEC

A koronavírus-járvány gazdasági kockázatai ellenére is a világgazdasági növekedéssel párhuzamosan az olajkereslet emelkedésével számol az idén az OPEC a csütörtökön publikált havi rendszeres jelentésében.

Az OPEC megállapodott az olajtermelés csökkentésének meghosszabbításáról

Egy százalék körüli pluszba került a kőolaj ára arra a bejelentésre, hogy az OPEC tagjai megállapodtak önként vállalt termeléscsökkentésük jövő év végéig történő kiterjesztéséről.

Harmadik napja emelkedik az olajár

Szerdán már harmadik napja tart a kőolaj drágulása, ami annak a jele, hogy az olajtermelők év elején bevezetett kínálat-visszafogása kezdi éreztetni hatását, a piacról fokozatosan tűnik el az olajfelesleg.

Három havi mélypontra estek az olajárak a márciusi OPEC-jelentés közzététele után

Három havi mélypontra csökkent a kőolaj világpiaci ára, miután a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) kedd délután kiadott márciusi jelentésében arról számolt be, hogy a fejlett országok tartalékai az ötéves átlagszint fölé emelkedtek, dacára a január óta működő kitermeléscsökkentési megállap

Csökkenéssel nyitott New York

Csökkenéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén kedden.

Vegyes mozgás az ázsiai piacokon

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, és a még nyitva tartó börzéken sem alakult ki egyértelmű trend.

Oroszország a novemberi-decemberi szintről csökkenti a kőolajkitermelést

Oroszország a november-decemberi szintet veszi alapul a kőolaj kitermelésének csökkentését célzó megállapodásban - közölte Alekszandr Novak energiaügyi miniszter csütörtökön újságírókkal beszélgetve.

Emelkedésre számítanak a szakértők a tőzsdén

Emelkedésre számítanak a szakértők a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön.

A Brent olajfajta ára 50 dollár fölött

Október vége óta először 50 dollár fölé emelkedett a kőolaj ára, mert OPEC-illetékesek kijelentései alapján megnőtt a valószínűsége annak, hogy az olajszervezetnek sikerül megállapodniuk a termelés csökkentéséről.
Pozitív nyitás várható Európában

Pozitív nyitás várható Európában

A főbb európai tőzsdéken az indexek mérsékelt emelkedésére lehet számítani a kereskedés keddi kezdetén. A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti DAX index 49 pont emelkedéssel 10 714 ponton,...