Rezsistopot sürget az MSZP

A rezsidíjak növekedésének megállítását sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján az MSZP társelnöke, a párt parlamenti frakcióvezetője.

Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője

Megalakult az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja, a szocialista képviselők a posztot eddig is betöltő Tóth Bertalant választották frakcióvezetőnek - közölte az ellenzéki párt csütörtökön közleményben az MTI-vel.

Tóth Bertalan: az MSZP húszmillió forinttal segíti a tanévkezdést

Az MSZP a párt szolidaritási alapjából húszmillió forinttal segíti a rászoruló családokat az iskolakezdés költségeinek csökkentésében, illetve a koronavírus-járvány küszöbön álló negyedik hulláma elleni védekezésben - jelentette be a párt társelnöke hétfői online sajtótájékoztatóján.

Nézőpont: Tóth Bertalan "gyenge eredményei" miatt kellett Kunhalmi társelnöknek

Az MSZP eddigi egyedüli elnöke, Tóth Bertalan "gyenge eredményei" miatt volt szükség arra, hogy társelnököt válasszanak mellé az MSZP szombati kongresszusán Kunhalmi Ágnes személyében - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont-csoport vezetője.

Tóth Bertalan: március 14-én kongresszust tart az MSZP

Az MSZP március 14-én kongresszust tart, ahol döntenek arról is, hogy bevezetik-e a társelnöki rendszert a szocialista pártban - közölte az ellenzéki párt elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tóth Bertalan: ma újra a sajtószabadságért kell küzdeni

Az MSZP elnöke szerint csakúgy, mint 1848-ban, most is a sajtószabadságért kell küzdeni Magyarországon, mivel a mai kormányzó pártok mindent megtesznek, hogy ne legyen szabad sajtó.

MSZP: Magyarországon ma nincs köztársaság

Az MSZP elnöke szerint nincs mit ünnepelni a köztársaság napján, mert ma Magyarországon nincs köztársaság.

Az Országgyűlés plenáris ülése

Budapest, 2018. június 20.
Tóth Bertalan lett az MSZP parlamenti frakcióvezetője

Tóth Bertalan lett az MSZP parlamenti frakcióvezetője

Tóth Bertalant választották az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szerdán Budapesten - jelentette be Molnár Gyula, az ellenzéki párt elnöke a képviselőcsoport ülése után tartott sajtótájékoztatón. ...
Paksi erőmű - MSZP: a bővítés miatt van szükség kiadáscsökkentésre

Paksi erőmű - MSZP: a bővítés miatt van szükség kiadáscsökkentésre

Az MSZP azt feltételezi, hogy a paksi bővítéshez szükséges hitel törlesztése miatt van szükség költségvetési kiadáscsökkentésre. Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteki sa...
Paksi erőmű - Az MSZP eseti bizottság létrehozását javasolja

Paksi erőmű - Az MSZP eseti bizottság létrehozását javasolja

Eseti bizottság létrehozására tesz javaslatot a paksi atomerőmű bővítésével összefüggésben az MSZP parlamenti frakciója - jelentette be Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettes szerdán Budapesten sajtótá...