A hadseregek együttműködéséről tárgyaltak a V4 országok vezérkari főnökei

A nemzeti hadseregek közötti együttműködés időszerű kérdéseit tekintették át a visegrádi csoport vezérkari főnökeinek találkozóján részt vevő katonai vezetők kedden Debrecenben - közölte a tanácskozás után a sajtóval a Magyar Honvédség parancsnoka.

Közös digitális tudásközpont létrehozásáról állapodtak meg a V4 országok infokommunikációs szervezetei

A közép-kelet-európai régió digitális átalakulását, illetve a tagállamok digitális gazdaságának fejlesztését segíti elő az a közös tudásközpont, amelynek létrehozásáról az IVSZ Smart 2021 konferencia kísérő rendezvényén állapodtak meg a V4 országok képviselői.

Benkő: nem csak 2019-ben lesz majd V4 EU harccsoportot

Nem csak 2019-ben, hanem 2023-ban is szolgálatba állítják az időszakosan működő V4 EU harccsoportot - erről beszélt a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Cseh külügyminiszter: mindenkinek jó az EU-csúcson migrációs ügyben elért megállapodás

Nemcsak Csehország, hanem az egész EU számára kedvező az Európai Unió csütörtöki csúcstalálkozóján migrációs ügyekben született megállapodás - vélekedett Jan Hamácek cseh bel- és külügyminiszter egy beszélgetésben, amely a közszolgálati hírtelevízió (CT24) honlapjára került fel szombaton.

A visegrádi (V4), valamint az északi és balti országok (NB8) külügyminiszteri találkozója

Stockholm, 2018. június 19.

Morawiecki: erős Európára, a szuverén államok Európájára van szükség

Gazdaságilag és katonailag is erős Európa, amelyet közös céllal rendelkező szuverén államok alkotnak - így vázolta "Európa-vízióját" Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a visegrádi tagállamok (V4) kormányfőinek pénteki budapesti panelbeszélgetésén.

Simicskó: a V4-es együttműködés példaértékű Nyugat-Európa számára

A visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) együttműködése olyan stabil közös értékeken alapul, amelyeket nem írhat felül semmi, s az példaértékű Nyugat-Európa és a világ számra is - jelentette ki Simicskó István.

Cseh kormányfő: a V4-eknek új szövetségeseket kell keresniük a kvóták elleni küzdelemhez

Andrej Babis cseh kormányfő szerint a visegrádi országoknak új szövetségeseket kell keresniük az illegális bevándorlás elleni küzdelemhez, és meg kell győzniük Brüsszelt, hogy a menekültkvóták értelmetlenek.

Fico: semmilyen brüsszeli bürokrata nem kényszeríthet minket migránsok befogadására

Semmilyen brüsszeli bürokrata nem kényszeríthet minket arra, hogy migránsokat fogadjunk be - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken azon a sajtótájékoztatón, amelyet az első hivatalos útjára Pozsonyba látogató Andrej Babis cseh kormányfővel együtt tartottak.

V4 államfői találkozó Szekszárdon

Az asztalnál szemben Áder János magyar (j) és Andrej Kiska szlovák (b), háttal Andrzej Duda lengyel (j) és Milos Zeman cseh (b) köztársasági elnök a szekszárdi megyeházán a visegrádi országok (V4) államfői találkozója második napján, 2017. október 14-én.

Szijjártó: mindent meg kell tenni a Nyugat-Balkán európai integrációjáért

A nyugat-balkáni térség békéje, stabilitása és Európa biztonsága érdekében mindent meg kell tenni a Nyugat-Balkán európai integrációjáért mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Szijjártó: főleg az olajiparban, a mezőgazdaságban és a vízgazdálkodásban fejlesztik a magyar-kazah együttműködést

Magyarország főleg az olajiparban, a mezőgazdaságban és a vízgazdálkodásban tudja fejleszteni együttműködését Kazahsztánnal - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva hétfői asztanai tárgyalásai közben.