Vörös riasztást adtak ki a heves esőzések miatt Észak-Szlovéniában

A legmagasabb fokozatú, vörös riasztást adták ki hétfőn reggel Szlovénia északi részeire, mivel ott heves esőzések várhatók, amelyek jelentős áradásokat okozhatnak.

Nemzeti gyásznapot tartanak Olaszországban az áradások halálos áldozatainak emlékére

Félárbócra eresztették a nemzeti zászlókat egész Olaszországban szerdán, miközben az áradások halálos áldozatainak száma tizenötre emelkedett, és a továbbra is víz, sár és törmelék alá került térségekben fertőzésveszély miatt aggódnak a hatóságok.

Szijjártó: Magyarország segít az áradások sújtotta Pakisztánnak

Magyarország gyógyszerszállítmánnyal és egyéb támogatással segíti mintegy 15 millió forint értékben az áradások sújtotta Pakisztánt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közösségi oldalán.

Többen meghaltak áradások következtében Kínában, súlyos károk keletkeztek

Többen meghaltak a heves esőzések okozta áradások következtében az észak-kínai Sanhszi tartományban, és súlyos károk keletkeztek - számolt be a helyi hatóságok keddi közlésére hivatkozva a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A bajorországi áradásokban négy ember meghalt

A bajorországi áradásokban négy ember meghalt

Legkevesebb négyen meghaltak és négy ember eltűnt a bajorországi áradásokban a hatóságok csütörtök reggeli összesítése szerint. A hosszan tartó heves esőzések miatt szerdán keletkezett áradások kat...
Londoni elemzők: meghaladhatja a másfél milliárd fontot az áradások okozta kár

Londoni elemzők: meghaladhatja a másfél milliárd fontot az áradások okozta kár

Londoni pénzügyi elemzők szerint meghaladhatja a 1,5 milliárd fontot (640 milliárd forintot) a nagy-britanniai áradások okozta gazdasági kár. A PwC pénzügyi tanácsadó cég hétfőn ismertetett előzete...
Több tucat halottja van már az idei esőknek, áradásoknak Kínában

Több tucat halottja van már az idei esőknek, áradásoknak Kínában

Eddig legalább 60 ember halála írható az idei esős évszak számlájára Kínában, több mint tucatnyi embernek nyoma veszett a heves esőzések okozta áradások, földcsuszamlások következtében - közölte az ál...
Őzgidát mentett egy bátor fiú

Őzgidát mentett egy bátor fiú

Egy Belal nevű fiú elképesztő bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor megmentett egy kis őzgidát saját életét kockáztatva. Belal beugrott a megáradt folyóba Noakhaliban, Bangladesben, hogy megmentse...
Pantanal a világ legdúsabb növény-és állat ökoszisztémája

Pantanal a világ legdúsabb növény-és állat ökoszisztémája

A világ legnagyobb mocsaras területén a Pantanal Dél-Amerika Brazília két államában legfőképpen Mato Grosso Sulban és Mato Grossóban nyúlik el. Egy kis rész átterjeszkedik még Bolíviába és Paraguayba....
Megnyílt a föld egy román úton

Megnyílt a föld egy román úton

[one_fourth]// // [/one_fourth] [three_fourth_last]A sofőr szerencsére sértetlenül hagyta el a gépjárművét, amikor autója alatt megnyílt a föld egy román úton. Marian Popescut Craiovában ért...