Harmadával csökkentek Romániában tavaly a külföldi befektetések

Éves szinten harmadával csökkent Romániában tavaly a külföldi befektetések értéke - írja az economica.net a Román Nemzeti Bank (BNR) kedden közzétett jelentése alapján.

PM: befektetések ösztönzéséről tárgyalt Varga Mihály nemzetközi vállalatok vezetőivel

"A kormány célja, hogy a magyar adórendszer továbbra is ösztönözze a befektetéseket és a fejlesztéseket, ennek megfelelően alakítjuk ki a globális minimumadó hazai részletszabályait" - jelentette ki Varga Mihály.

Tavaly csaknem felére csökkentek az izraeli startup cégekbe történt befektetések

Tavaly az előző évinek mintegy a felére, 15,5 milliárd dollárra zuhantak az izraeli technológiai startup (induló) vállalkozásokhoz érkező befektetések - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál kedden.

Bamosz: a befektetési alapok vagyona 2,5 százalékkal nőtt augusztusban

A Bamosz-tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 2,5 százalékkal, 200 milliárd forinttal 8176 milliárd forintra nőtt augusztusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) az MTI-vel pénteken.

Oroszország néhány vezető bankára aranyútlevelet kapott Bulgáriában

Oroszország néhány vezető bankára bolgár aranyútlevelet kapott, noha nincs bizonyíték arra, hogy valódi befektetéseket eszközöltek volna az Európai Unió legszegényebb tagállamában - jelentette hétfőn az Euractiv brüsszeli hírportál.

Felével nőtt a vállalati felvásárlások értéke Magyarországon tavaly

A vállalati összeolvadások és felvásárlások (M&A) összértéke Magyarországon tavaly 1,67 milliárd dollárt (520,8 milliárd forintot) tett ki, ami közel 50 százalékkal haladta meg a 2020-as adatot.

Hetvenezer négyzetméternyi ingatlanbefektetést jelentett be a Futureal

Három, összesen közel 70 ezer négyzetméternyi ingatlan került a Futureal Investment Partners tulajdonába; két lengyelországi bevásárlóközpont és egy irodaház - jelentette be az ingatlanbefektetési és vagyonkezelési társaság az MTI-nek szerdán küldött közleményben.

Szeptemberben 2 százalékkal nőtt a befektetési alapok vagyona

Szeptemberben 2 százalékkal, 144 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így a hónap végén 7532 milliárd forintot kezeltek a Bamosz-tagok - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) pénteken az MTI-vel.

Bank of England-kormányzó: befektetések értéktelenedhetnek el, ha a vállalatok nem törődnek a klímaválsággal

A globális befektetési intézményrendszer által kezelt befektetői vagyon jelentős része elértéktelenedhet, ha a vállalatok nem igazítják befektetési stratégiájukat a fenyegető éghajlati válsághoz és az ennek megelőzését célzó klímavédelmi célkitűzésekhez - mondta hétfőn a Bank of England kormányzója.

HIPA: kiemelkedő Magyarország befektetési besorolása

Kiemelkedő teljesítmény, hogy Magyarország sorozatban másodszor került be a világ tíz legvonzóbb befektetési helyszínei közzé - mondta Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Az év utolsó napján lejár a 2013-as tbsz-ek tartási ideje

Az év utolsó napján, azaz hétfőn lejár a 2013-ban nyitott tartós befektetési számlák (tbsz) megtakarításainak ötéves tartási ideje.

MNB-ügyvezető: Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország a befektetések szempontjából

Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország a befektetések szempontjából.