A Microsoft 1,95 milliárd eurós beruházást tervez Spanyolországban

A Microsoft amerikai technológiai vállalat 1,95 milliárd eurót fektet be Spanyolországban a következő két évben a digitális innováció előmozdítása és a mesterséges intelligencia (AI) felelős felhasználásának érdekében - közölte a spanyol sajtó kedden.

Felújítják a szegedi Milkó-palotát

Felújítják Szeged egyik meghatározó műemlékét, a Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett Milkó-palotát - jelentette be Binszki József (DK) várospolitikai alpolgármester kedden a helyszínen.

Hubai Imre: történelmi jelentőségű fejlesztések zajlanak a Tisza-tó térségében

Történelmi jelentőségű fejlesztések zajlanak mintegy 1,7 milliárd forint hazai forrásból a Tisza-tó térségében - mondta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke csütörtökön Szolnokon sajtótájékoztatón.

A Hungaroring Sport Zrt. sajtótájékoztatója a Hungaroring felújításáról

A célegyenes a felújítás alatt álló Hungaroringen 2024. február 12-én.

Befejeződött az Ófalu és a vár felújítása a világörökségi Hollókőn

Befejeződött az Ófalu és a vár felújítása a Nógrád vármegyei Hollókőn, az Ófalu gasztronómiai élményközponttal gazdagodik, a falu fölé magasodó várban egyedi, interaktív tartalmakat alakítanak ki.

Negyedik gyártócsarnokát építi az Europtec Kft. Zalaegerszegen

Mintegy 5 millió eurós beruházással építi negyedik gyártócsarnokát Zalaegerszegen a svájci hátterű Europtec Kft. - közölte a társaság ügyvezetője hétfőn sajtótájékoztatón a zalai vármegyeszékhelyen.

Bővítette papírtermék-gyártó kapacitását az Insure '98. Kft. Mórahalmon

Uniós támogatással raktárcsarnokot épített és bővítette papírtermék-gyártó kapacitását a Csongrád-Csanád vármegyei Mórahalmon az Insure '98. - közölte Baráth István projektmenedzser kedden a helyszínen az MTI-vel.

Az LMP továbbra is tiltakozik a Rákosrendezőre tervezett beruházás ellen

Az LMP ismét tiltakozik a Rákosrendezőre tervezett "megalomán beruházás" ellen, az ellenzéki párt szerint Budapestnek nincs szüksége felhőkarcolókra.

Új gépsorokkal fejlesztette kapacitását a kecskeméti Poliext Kft.

Európai uniós támogatással, mintegy 493 millió forintból új gépsorokkal fejlesztette kapacitását a főként csőgyártással foglalkozó Poliext Kft. Kecskeméten - közölte a cég pénzügyi igazgatója az MTI-vel.

Kibővítették a bölcsődét Környén

Csaknem harminc kisgyermekkel többet fogadhat a környei bölcsőde, amelyet 312 millió forint felhasználásával bővített a község önkormányzata - közölte Komárom-Esztergom vármegye önkormányzata területfejlesztési társaságának projektmenedzsere szerdán az MTI-vel.

Megújult a Borsod vármegyei kórház sterilizáló egysége

Megújult a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház sterilizáló egysége Miskolcon, a beruházást az intézmény 250 millió forint saját erőből finanszírozta - közölte szerdán az MTI-vel az intézmény sajtószóvivője.

Csúcstechnológiás újrahasznosító üzemet hoz létre az Andrada csoport Sóskúton

A szlovén tulajdonú Andrada csoport 13 milliárd forintos beruházással csúcstechnológiás üzemet hoz létre zöld energiatároló rendszerek újrahasznosítására Sóskúton - közölte a vállalatcsoport kedden az MTI-vel.