A Cinema City bezárja moziját a Mammutban

A Cinema City bezárja moziját a Mammutban

Nem üzemelteti tovább a Cinema City a Palace Mammut moziját, mert a mozihálózat és a bevásárlóközpont között sikertelenül zárult a szerződés megújításának tárgyalása - közölte hálózat hétfőn az MTI-ve...
Fidesz: az MSZP több száz kistelepülési iskolát zárt be, pedagógusok ezreit bocsátotta el

Fidesz: az MSZP több száz kistelepülési iskolát zárt be, pedagógusok ezreit bocsátotta el

A Fidesz szerint az MSZP több száz kistelepülési iskolát zárt be, a falvakra hárította az iskolafenntartás terhét, pedagógusok ezreit tette utcára és cserbenhagyott több százezer rászoruló gyermeket.A...
November végére bezár a debreceni menekülttábor

November végére bezár a debreceni menekülttábor

Még pénteken a kormány elé kerül az a javaslat, amely szerint legkésőbb november végéig bezár a debreceni menekülttábor - jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, a város korábbi polgármeste...
Egy hónapra bezárják a várat Hollókőn

Egy hónapra bezárják a várat Hollókőn

Hétfőtől egy hónapra bezárják a világörökségi Hollókő várát, ez idő alatt fejezik be a turisztikai fejlesztéseket - mondta az MTI-nek a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója...
Bezárja budapesti telephelyét a Michelin

Bezárja budapesti telephelyét a Michelin

Bezárja 512 főt foglalkoztató budapesti telephelyét a Michelin Hungária A cégcsoport által kedden az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint 2015 közepén véget ér a középkategóriás teherabroncsok gyá...
Bezár a Márkushegyi Bányaüzem

Bezár a Márkushegyi Bányaüzem

Az év végén megszünteti termelését Magyarország utolsó mélyművelésű szénbányája, a Márkushegyi Bányaüzem. A bezárás összesen 675 ember munkahelyét érinti, de egy jelentős létszám részt vesz majd a bán...
Bezár a Mecseki Bányászati Múzeum Pécsen

Bezár a Mecseki Bányászati Múzeum Pécsen

Pécs, 2013. október 30. Látogatók a Mecseki Bányászati Múzeumban 2013. október 30-án. A múzeum november 1-jén bezár, miután a soproni Központi Bányászati Múzeum kiegyenlíti a Káptalan utcában talál...
Szeptember 30-án végleg bezárja kapuit a budapesti Vidám Park

Szeptember 30-án végleg bezárja kapuit a budapesti Vidám Park

Szeptember 30-án végleg bezárja kapuit a budapesti Vidám Park, addig azonban zavartalan nyitva tartással és szombatonként éjszakai programokkal várja a látogatókat az intézmény. "Továbbmenet nincs!...
Bezár az összes állatkert - Mi lesz az állatokkal?

Bezár az összes állatkert - Mi lesz az állatokkal?

Ha minden a tervek szerint alakul, 2014-re már egyetlen állatkert sem lesz Costa Rica-ban.  Az állatok sorsa egyelőre vita tárgya, hiszen a fogságban nevelkedett élőlények nem biztos, hogy túlélnék a ...
Bezár a Praktiker

Bezár a Praktiker

Nem kapta meg a várt tőkeinjekciót az eladósodott barkácsáruház, ezért Törökország után, Magyarországról is kivonul a cég. A Bricostore után a Praktikertől is el kell búcsúznia a hazai vásárlóknak, ...