A Nébih több mint 10 tonna húskészítményt vont ki a forgalomból Csongrád megyében

Több mint 10 tonna, részben lejárt fogyaszthatósági idejű húskészítményt semmisíttetett meg, illetve vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Csongrád-Csanád megyei húsüzemben - közölte a Nébih kedden az MTI-vel.

Június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz

Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz - jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott hétfőn Szegeden.

Nébih: két Csongrád megyei állatartó telepen is megjelent a madárinfluenza

Két Csongrád megyei pecsenyekacsa-tartó gazdaságban is kimutatta a madárinfluenza vírusát kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), csaknem 200 ezer állat leölése folyamatban van - közölte a hivatal szerdán.

Nőtt a Csongrád megyei vállalkozások árbevétele

A Csongrád megyei székhelyű, kettős könyvvitelt vezető vállalkozások nettó árbevétele 2018-ban 8,5 százalékkal, több mint 200 milliárd forinttal emelkedett az előző évhez képest - derül ki a száz legnagyobb helyi céget bemutató kiadványból, amely pénteken jelent meg.

Droglabort számoltak fel Csongrád megyében

Droglabort számoltak fel a rendőrök Csongrád megyében; négy gyanúsítottat kihallgatták, őrizetbe vettek, és javasolták letartóztatásukat - közölte a rendőrség a honlapján.

Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Nébih Csongrád és Bács-Kiskun megyében

Tűzgyújtási tilalmat rendelt el szombattól a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Csongrád és Bács-Kiskun megyében, mert az elmúlt hetek átlagosnál melegebb és száraz időjárása miatt a két megye erdőterületein az avarréteg kiszáradása miatt tűzveszély alakult ki.

Tűzgyújtási tilalom Bács-Kiskun és Csongrád megyében

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe pénteken Bács-Kiskun és Csongrád megyében - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-t.

Ötvenkét kiló drogelőállításra alkalmas tablettát találtak Röszkén

Ötvenkét kiló kábítószer előállítására alkalmas tablettát találtak a pénzügyőrök és a rendőrök egy autóbuszban, Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-t.

A magyar kultúra napja: Változatos programok Csongrád megyében

Változatos programokkal, kiállításokkal, irodalmi rendezvényekkel, koncertekkel, elismerések átadásával ünneplik a magyar kultúra napját Csongrád megyében.

Drogkereskedők ellen indult eljárás Szegeden

A gyanú szerint új pszichoaktív anyagnak minősülő szert árusított az a két ember, akiknek előzetes letartóztatását ügyészi indítványra elrendelte a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Kenderültetvényt találtak a rendőrök egy balástyai tanyán

Kenderültetvényt találtak a rendőrök egy balástyai tanya hátsó kertjében felállított fóliasátorban - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Időközi polgármester-választást tartanak Csanádpalotán

Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap Csanádpalotán, a voksolást a Csongrád megyei városban Kovács Sándor (független) polgármester halála miatt kellett kiírni - tájékoztatta Szabó Tímea jegyző szerdán az MTI-t.