Több száz dzsihadistát tartanak nyilván Belgiumban; folytatódik a brüsszeli terrortámadások pere

Több mint 600, Belgiumban élő dzsihadista és szélsőséges csoportok számos tagja szerepel a terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) adatbázisában - jelentette hétfőn a La Libre Belgique című belga napilap.

Ismét dzsihadistákat fosztottak meg állampolgárságuktól Belgiumban

Belgiumban az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatban álló tizenegy dzsihadistát fosztottak meg állampolgárságától, idén ez idáig már huszonöt ember esetében döntött így az illetékes belga bíróság - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn.

Dzsihadistákat fosztottak meg állampolgárságuktól Belgiumban

Belgiumban az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott nyolc dzsihadistát megfosztottak állampolgárságától, közülük hetet pedig a népességnyilvántartásból is töröltek - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtökön.

A török biztonsági erők elfogták Szíriában a dzsihadisták számos öngyilkos merénylőjének felkészítőjét

A török biztonsági erők elfogták az északnyugat-szíriai Azázban az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik harcosát, aki az elmúlt években számos öngyilkos merénylő felkészítéséért és robbantásos merénylet végrehajtásáért felelt világszerte.

Törökország hazatoloncolt hét német és egy brit dzsihadistát

Törökország csütörtökön visszatoloncolta származási országukba az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet hét német és egy brit harcosát - közölte a török belügyminisztérium.

Megfoszthatók állampolgárságuktól a dzsihadisták oldalán harcoló britek

A londoni felsőbíróság ítélete szerint megfosztatók brit állampolgárságuktól azok, akik csatlakoztak az Iszlám Állam terrorista szervezethez.

Miniszter: a dzsihadisták egykori osztrák követői közül 20 van még Irakban vagy Szíriában

Karin Kneissl osztrák külügyminiszter közlése szerint 20-ra tehető azoknak az osztrák felnőtteknek a száma, akik korábban elhagyták az országot, csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez, és még mindig Irakban vagy Szíriában tartózkodnak.

Szakértő: európai probléma a dzsihadisták hazatérése

Európa égető problémája, hogy mi történjék az összeomló Iszlám Államnak a kontinensre hazatérő, általában európai állampolgársággal is rendelkező dzsihadista harcosaival - jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Ismét több tucat feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe Isztambul tartományban

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet újabb 62 feltételezett tagját vette őrizetbe a török rendőrség pénteken Isztambul tartományban - számolt be róla az Anadolu török állami hírügynökség.

2019 tavaszán zárulhat le a nyomozás, eddig 15 embert helyeztek vád alá

Francois Molins párizsi főügyész azt reméli, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet felszámolásának köszönhetően Irakban és Szíriában kézre kerülő dzsihadisták segítségével a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat minden sötét foltjára fény derülhet.

Őrizetbe vettek tíz, terrorgyanús embert Franciaországban és Svájcban

Őrizetbe vettek tíz embert kedden Franciaország déli részén, a párizsi régióban és Svájcban egy terrorelhárítási akció keretében - közölték a francia hatóságok.

Az orosz légierő csapást mért a dzsihadisták Rakkából távozó konvojára

Az orosz légierő csapást mért az Iszlám Állam (IÁ) konvojára, amely a terrorszervezet szíriai fellegvárából, Rakkából tartott Palmüra irányába.