Hangulatos ünnepséggel köszöntötték a 90 éves Volper Lászlót

Kovacsics Imre, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke és a világbajnok Gergely Gábor is köszöntötte Volper László mesteredzőt a 90. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen, melyet az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény szervezett.

Putyin: Moszkvának írásos garanciákra van szüksége a Nyugattal való megállapodáshoz

A Nyugattal való tisztességes megállapodáshoz Oroszországnak írásba foglalt, hiteles garanciákra van szüksége - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak és a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott, szerdán megjelent interjúban.

Coe szerint Budapest az alap

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke szerint a tavalyi budapesti szabadtéri világbajnokság rendezése jelenti az alapot a jövőben minden világverseny házigazdája számára.

Vlagyimir Putyin: a Nyugat külpolitikája nukleáris konfliktussal fenyeget

A Nyugat veszélyes külpolitikai lépései és a részéről elhangzó nyilatkozatok olyan konfliktussal fenyegetnek, amely nukleáris fegyverek bevetésével és a civilizáció elpusztításával járhat - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a parlament két háza előtt csütörtökön elmondott beszédében.

Vlagyimir Putyin: Oroszország nem készül Európa megtámadására

Ostobaság az az állítás, miszerint Oroszország Európa megtámadására készülne - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz parlament két háza előtt Moszkvában csütörtökön elmondott éves értékelő beszédében.

Az orosz elnök Joe Bident látná szívesebben az amerikai elnöki poszton

Oroszország kész együttműködni bármelyik amerikai elnökkel, de előnyösebb lenne számára, ha a hivatalban lévő államfő, Joe Biden lenne ezen poszton, mint Donald Trump korábbi elnök - mondta Vlagyimir Putyin orosz államfő.

Kreml: a legfontosabb, hogy a nyugati vezetők megismerték Tucker Carlson Putyin-interjújának tartalmát

Még ha negatívan is fogadták a nyugati vezetők Vlagyimir Putyin orosz elnök Tucker Carlson amerikai újságírónak adott interjúját, maga a reagálás azt mutatja, hogy megismerték annak tartalmát, ami Moszkva számára a legfontosabb - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.

Erdős Norbert a Kisgazda Polgári Egyesület új elnöke

Erdős Norbert fideszes országgyűlési képviselőt választotta meg új elnökévé a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) a közgyűlésén - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Cselik Bence a hazai korfball szövetség új elnöke

Cselik Bencét választották meg a Magyar Korfball Szövetség elnökévé.

Továbbra is Oszkó Péter a Magyar Fallabda Szövetség elnöke

Ismét Oszkó Pétert választották elnöknek a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség tisztújító közgyűlésén.

Putyin: az orosz gazdaság az első Európában

A szankciók ellenére Oroszország gazdasága vásárlóerő-paritáson számolva Európában az első helyre került, megelőzve Németországot, a világon pedig az ötödik - Kína, az Egyesült Államok, India és Japán után - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.