K&H: felértékeli az energiatakarékosságot az energiatanúsítványra vonatkozó előírások változása

Felértékelődhetnek az energiatakarékossági szempontok a lakóingatlanoknál, miután megváltozik és részben szigorúbb lesz az energiatanúsítványra vonatkozó szabályozás november 1-jétől - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a K&H.

Szijjártó Péter: minden akkumulátorgyár a legszigorúbb előírásokat betartva épül Magyarországon

Magyarország továbbra sem adja fel pozícióját a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjaként.

A lengyel alkotmánybíróság szerint sértik az alaptörvényt az emberi jogi biztos hivatali idejéről szóló előírások

Sértik a lengyel alaptörvényt azok az előírások, amelyek szerint az emberi jogi biztos a hivatali ideje lejártát követően, utódja megválasztásáig maradhat a posztján - állapította meg csütörtökön a varsói alkotmánybíróság.

ITM: 2,5 millió forintos bírságot szabtak ki a mulasztó telefonos ügyfélszolgálatokra

A fogyasztóvédelem az elmúlt hónapokban összesen 340 próbahívással ellenőrizte a telefonos ügyfélszolgálatok működtetésére köteles szolgáltatókat, a hívások közel negyedénél tapasztaltak kisebb-nagyobb hiányosságot az előírások betartásában.

ITM: minden vizsgált mosószer megfelelt az előírásoknak

Megfelelt az előírásoknak mind a 19 mosószer, amely átesett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vegyipari laborjának fogyasztóvédelmi vizsgálatán.
Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

ITM: a vizsgált kalandparkok harmada nem felelt meg az előírásoknak

A vizsgált kalandparkok 31 százaléka nem felelt meg teljes körűen az üzemeltetésre vonatkozó előírásoknak - közölte a Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
Uber: nem jó irány az új technológia betiltása

Uber: nem jó irány az új technológia betiltása

Nem tartja jó iránynak ugyanakkor az Uber magyarországi operatív vezetője az új technológiák betiltását, blokkolását, "pusztán azért, mert azokat nem lehet beleerőszakolni az elavult szabályozás keret...
Szigorítanák a netsemlegességet szavatoló előírásokat az Európai Unióban

Szigorítanák a netsemlegességet szavatoló előírásokat az Európai Unióban

A netsemlegességet szavatoló előírásokat szigorítaná az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC) hétfőn közzétett új szabályozási iránymutatása, amelynek értelmében az internet...
Miskolci alpolgármester: folytatódik a telepek felszámolása

Miskolci alpolgármester: folytatódik a telepek felszámolása

Miskolcon folytatódik a telepek, elsősorban a diósgyőri stadion környéki úgynevezett számozott utcai lakások felszámolása. Az önkormányzat továbbra is a jogszabályoknak megfelelően jár el - közölte Ki...
Örökbe fogadná a világ legnépszerűbb dinoszauruszát?

Örökbe fogadná a világ legnépszerűbb dinoszauruszát?

Új gazdát keres a diplodocus, aki 109 éven keresztül élt a Londoni Természettudományi Múzeumban.Dippy a világ legnépszerűbb dinoszaurusza. A 21 méter hosszú és 5 méter magas diplodocusnak 109 évig ado...
Nébih: a tápoldatok mintegy fele nem felel meg az előírásoknak

Nébih: a tápoldatok mintegy fele nem felel meg az előírásoknak

Tápoldatokat ellenőrzött legújabb terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az átfogó vizsgálat során 50 termékből csaknem minden másodiknál akadt valamilyen gond, a hivatal ...