Több mint 8700-an haltak meg tavaly eutanázia által Hollandiában

Az előző év adataihoz képest tavaly 14 százalékkal több, 8720 ember halt meg eutanáziával Hollandiában - tájékoztatott a The Dutch News című angol nyelvű holland hírportál csütörtökön, a Regionális Eutanázia Felülvizsgáló Bizottság (RTE) legfrissebb adataira hivatkozva.

A holland egészségügyi minisztérium engedélyezné az eutanázia végrehajtását 12 év alatti halálos betegeken is

A holland egészségügyi minisztérium engedélyezné az eutanázia végrehajtását 12 év alatti, elviselhetetlen fájdalommal küszködő, halálos betegségben szenvedő gyermekeken is - írta kedden az NlTimes hírportál.

Lengyel egyház: eutanáziának minősülne az abortuszra vonatkozó elnöki javaslat

Eutanáziának minősülne megvalósulása esetén az az államfői javaslat, mely szerint megengednék a terhességmegszakítást azoknak a magzatoknak az esetében, akik az élettel összeférhetetlen károsodással születnének meg.

Felmentettek a gyilkosság vádja alól három, eutanáziát végrehajtó orvost Belgiumban

Felmentett a bíróság pénteken a gyilkosság vádja alól három olyan orvost Belgiumban, a flandriai Gentben, akik a halálba segítették egyik betegüket.

Fájdalmai miatt az eutanáziát választotta Marieke Vervoort belga paralimpikon

Elviselhetetlen fájdalmai miatt az eutanáziát választotta a gyógyíthatatlan, degeneratív gerincbetegségben szenvedő Marieke Vervoort belga paralimpikon.

Hollandiában felmentették az orvost, aki "halálba segített" egy súlyosan demens beteget

Felmentette minden vád alól a hágai bíróság szerdán azt a holland orvost, aki "halálba segített" egy súlyosan demens beteget.

Enyhítettek a vegetatív betegek halálba segítésének feltételein Nagy-Britanniában

Enyhítette a tartósan vegetatív állapotban lévő betegek halálba segítésének gyakorlatát a brit legfelsőbb bíróság hétfőn.
Eutanáziát kért az alkoholista férfi

Eutanáziát kért az alkoholista férfi

Hatalmas vitát robbantott ki Mark Langedijk döntése, amit a holland törvények lehetővé tettek.
Egy beteg nő kemoterápiáját nem fizeti a biztosító, az eutanáziáját azonban térítené

Egy beteg nő kemoterápiáját nem fizeti a biztosító, az eutanáziáját azonban térítené

Nagy felháborodást keltett az USA-ban annak a beteg asszonynak a története, aki megírta mit művelt vele az amerikai biztosító. A nőtől az újabb kemoterápiás kezelések támogatását megtagadták, de az e...
85 disznót mészárolt le a Magyar Honvédség egy titkos hadgyakorlaton

85 disznót mészárolt le a Magyar Honvédség egy titkos hadgyakorlaton

A 444 számolt be arról, hogy a Magyar Honvédség egy hadgyakorlaton 85 sertést ölt meg. A történtekről titoktartási nyilatkozatot kellett aláírniuk a katonáknak. Az eset július 7-én történt Táborfalvá...
Ezért engedélyezték a kegyes halált egy egészséges 24 éves lánynak

Ezért engedélyezték a kegyes halált egy egészséges 24 éves lánynak

Az egész világot ledöbbentette a belga bíróság döntése, miszerint egy egészséges 24 éves lánynak engedélyezték az eutanáziát. A Laura nevű fiatal nő testileg teljesen egészséges, de nem akar tovább é...
Az 1 évig küzdő rákos kislányt a bíróság kapcsoltatta le a gépekről

Az 1 évig küzdő rákos kislányt a bíróság kapcsoltatta le a gépekről

Egész Nagy-Britanniát megrázta a májdaganattal született kislány esete, akinek a szülei nem akartak beleegyezni az eutanáziába, hanem inkább harcoltak ellene. A román származású szülők a végsőkig azé...