SNI-s gyermekek felzárkóztatását segíti a PTE szekszárdi kara és a NeuroHarmónia Fejlesztő Központ együttműködése

A sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek felzárkóztatását segítő oktatási, szakmai program megvalósítása érdekében kötött együttműködési megállapodást a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara (PTE KPVK) és NeuroHarmónia Fejlesztő Központ.

Ingatlanadománnyal támogatják a Baptista Szeretetszolgálatot Magy községben

Ingatlanadománnyal támogatják a Baptista Szeretetszolgálatot, a Vantage Towers Zrt. Magy községben adományozott ingatlant a szeretetszolgálatnak, ahol közösségi teret, szociális mosodát és fürdőt működtetnek a környéken élő hátrányos helyzetűek számára.

A legszegényebb falvak felzárkóztatására írnak ki pályázatot a máltaiak

Az ország 300 legszegényebb településének felzárkóztatására ír ki pályázatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány.

Felzárkóztató programot indít menekült gyerekeknek a Dorkász alapítvány Debrecenben

Az ukrajnai háború elől érkező, a debreceni Dorkász kempingben elhelyezett gyerekeknek szervez felzárkóztató programot a Dorkász Szolgálat Alapítvány - tájékoztatta a szervezet igazgatója hétfőn az MTI-t.

Nyolc szociális bérlakást és egy új közösségi teret adtak át Sárosdon

Nyolc szociális bérlakást és egy új közösségi teret adtak át a Fejér megyei Sárosdon szerdán.

Meghirdették az idei konyhakerti és kisállattartási szociális földprogramot

Meghirdették a 2019. évi konyhakerti és kisállattartási szociális földprogramot, a pályázatra január végéig lehet jelentkezni - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Magyargécen.

Múzeumpedagógiai program indult hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáért

Múzeumpedagógiai program indult hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáért, a KultúrBónusz elnevezésű program kísérleti program keretében 6 ezer diák vehet részt múzeumpedagógiai foglalkozásokon.

Fülöp Attila: 21,8 milliárd forint jut felzárkózási programokra

Országos szinten 21,8 milliárd forint áll rendelkezésre különböző felzárkózási programokra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Porcsalmán pénteken.
Felhőtlen gyermekkor - Már több mint 42 millió forinttal támogatták az Ökumenikus Segélyszervezet akcióját

Felhőtlen gyermekkor - Már több mint 42 millió forinttal támogatták az Ökumenikus Segélyszervezet akcióját

Több mint 42 millió forintnyi támogatás gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet május elején indított Felhőtlen gyermekkor elnevezésű akciójában, a gyermeknap alkalmából a segélyszervezet ismét adom...
Uniós támogatással folytat integrációs programot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Veszprémben

Uniós támogatással folytat integrációs programot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Veszprémben

Közel kétszázmillió forintból, európai uniós és saját forrásból végzett fejlesztéseket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a veszprémi "pokoli toronyban", melyeket helyszíni bejáráson mutattak be péntek...