Ázsia legnagyobb filmfesztiválján mutatják be a Hat hét és A kojot négy lelke című magyar filmeket

Két magyar film is szerepel Ázsia legnagyobb és egyetlen A-kategóriás, a hétvégén kezdődő jubileumi, 25. alkalommal, a világjárványt követően most először megrendezendő sanghaji nemzetközi filmfesztivál válogatásában - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-t szerdán.

22 filmből álló válogatást állított össze a Nemzeti Filmintézet

22 filmből álló ajánlattal járul hozzá a Petőfi 200 emlékév gazdag kulturális kínálatához a Nemzeti Filmintézet-Filmarchívum.

2028-ban nemzetközi filmmúzeum nyílik Cannes-ban

Nemzetközi filmmúzeum nyílik 2028-ban Cannes-ban - jelentették be az alapítók a 74. cannes-i fesztiválon.

Ősszel kezdődik Deák Kristóf filmjének forgatása

Személyes történettel készül mozifilmrendezői bemutatkozására Deák Kristóf.

Deák Kristóf első mozifilmjére nyújt támogatást a Nemzeti Filmintézet

Az Oscar-díjas Deák Kristóf Az unoka munkacímmel készülő első mozifilmjének gyártását 721,9 millió forinttal támogatja a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága.

Antonio Banderas kapja idén a Spanyol Nemzeti Filmdíjat

Antonio Banderas kapja ebben az évben a Spanyol Nemzeti Filmdíjat - közölte a spanyol kulturális minisztérium kedden.

Mészáros Márta munkássága előtt tiszteleg a GoEast filmfesztivál

Mészáros Márta munkássága előtt tiszteleg a közép- és kelet-európai filmművészetet ünneplő wiesbadeni GoEast filmfesztivál - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel szerdán.
Cannes-ból érkező filmszenzációk a 6. Mozinet Filmnapokon

Cannes-ból érkező filmszenzációk a 6. Mozinet Filmnapokon

Cannes-ból érkező legújabb filmszenzációk, köztük Park Csan-Vuk A szobalány, Bruno Dumont A sors kegyeltjei. meg a többiek, Aszgar Farhadi Az ügyfél és Alain Guiraudie Állva maradni című legújabb alko...