Távozik posztjáról a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára

Csütörtöki hatállyal, közös megegyezéssel távozik posztjáról Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) főtitkára.

Richly Gábort választották főtitkárnak

Richly Gábort, a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ igazgatóját választotta öt évre főtitkárnak titkos szavazással hétfőn a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlése.

Kovács István: sok mindent hajtottunk már vége, de még korántsem értünk a végére

Több döntést meghoztak már, és számos folyamatot elindítottak az elmúlt szűk két hónapban, de még korántsem értek a feladatok végére a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetségben (AIBA) - jelentette ki Kovács István, akit március 22-én neveztek ki a szervezet főtitkárának.

Kovács István lett a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára

Az olimpiai, valamint amatőr és profi világbajnok Kovács Istvánt nevezték ki a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) főtitkárának.

Enrico Letta elvállalja a baloldali Demokrata Párt főtitkári posztját

Készen áll a baloldali Demokrata Párt (PD) újbóli vezetésére Enrico Letta, aki pénteken közösségi oldalán jelentette be, hogy elfogadja a felkérést a PD főtitkári posztjára az előd Nicola Zingaretti lemondása után.

Sütő Csilla a teniszszövetség új főtitkára

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöksége Sütő Csillát nevezte ki az MTSZ főtitkárának.

Augusztus 10-étől Vékássy Bálint lesz a főtitkár

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége egyhangúlag támogatta a kinevezését, így augusztus 10-étől Vékássy Bálint lesz a szervezet főtitkára.

Ismét Pedro Sánchezt választotta főtitkárrá a spanyol szocialista párt

Ismét Pedro Sánchezt választotta főtitkárrá az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) tagsága, hét hónappal azután, hogy lemondani kényszerült a posztról.
Új elnököt, főtitkárt és elnökséget választottak a NOE közgyűlésén

Új elnököt, főtitkárt és elnökséget választottak a NOE közgyűlésén

Új elnököt, főtitkárt és elnökséget választottak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete tisztújító közgyűlésén - tájékoztatta a szervezet szombaton az MTI-t.Mint írták, a budapesti Szent Imre Gimnáziumb...
A migrációról, a terrorizmusról, a civilszféráról és a fenntartható fejlődésről beszélt Strasbourgban Ban Ki Mun

A migrációról, a terrorizmusról, a civilszféráról és a fenntartható fejlődésről beszélt Strasbourgban Ban Ki Mun

Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítója jelenti: A civiltársadalmat érintő korlátozások, a migráció, az erőszakos szélsőségesek térnyerése, valamint a fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtése teré...
Magyarország turisztikai teljesítménye meghaladja a világátlagot

Magyarország turisztikai teljesítménye meghaladja a világátlagot

Magyarország turisztikai teljesítménye jelentősen meghaladja a világátlagot: az első nyolc hónapban 7,6 százalékkal nőtt a külföldről Magyarországra érkező turisták száma, az ebből származó bevételek ...
Ukrán válság - A NATO-főtitkár óva intette Oroszországot a kelet-ukrajnai katonai beavatkozástól

Ukrán válság - A NATO-főtitkár óva intette Oroszországot a kelet-ukrajnai katonai beavatkozástól

Óva intette Oroszországot kedden Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár attól, hogy katonai beavatkozást hajtson végre Kelet-Ukrajnában. Rasmussen szerint egy ilyen beavatkozás "történelmi hibával" ér...