Vitályos Eszter: a zsidóság vesztesége az egész világ vesztesége

A szörnyű veszteség egész Európáé, az egész világé, a magyar zsidóságot ért veszteség pedig az egész nemzet örök vesztesége - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára.

Ferenc pápa: nem lehet elfelejteni, sem tagadni több millió ember megsemmisítését

Több millió zsidó és más vallású ember megsemmisítésének emlékét nem lehet elfelejteni, sem tagadni - írta Ferenc pápa a Twitter-fiókján a holokauszt nemzetközi emléknapján, pénteken.

A szexuális beállítódásuk és a nemi identitásuk miatt üldözöttekről emlékezett meg a Bundestag

A náci rezsimben a szexuális beállítódásuk vagy a nemi identitásuk miatt üldözött emberekről emlékezett meg a német szövetségi parlament (Bundestag) pénteken az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadításának évfordulóján tartott emlékülésen.

EP-elnök: a holokauszt a történelem legnagyobb bűncselekménye volt

A holokauszt a történelem legnagyobb bűncselekménye volt, amelynek során több millió ártatlan embert gyilkoltak meg, és amelynek az volt a célja, hogy eltöröljön egy népet a föld színéről - jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.

Pártok is megemlékeztek az áldozatokról

Parlamenti pártok is megemlékeztek a holokauszt áldozatairól az emléknapon.

Gulyás: a gyilkosokat meg kell nevezni!

Nemcsak elfeledni nem szabad, hogy voltak gyilkosok, de "meg is kell neveznünk őket" - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján tartott budapesti megemlékezésen, a Holokauszt Dokumentációs Központban (HDK).

Osztrák házelnök: "hatmillió okunk van az emlékezésre"

Hatmillió okunk van az emlékezésre" - jelentette ki az osztrák törvényhozás alsóházának elnöke szerdán, az auschwitzi náci haláltábor felszabadításának 76. évfordulóján, a holkauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján.

Sassoli: akik túlélték a holokausztot, ránk hagyták a demokrácia védelmét

Aki túlélték a holokauszt borzalmait, ránk, európaiakra hagyták a demokrácia és intézményei védelmét, emlékeik közös felelősséget rónak ránk - jelentette ki az Európai Parlament elnöke szerdán.

Gulyás: Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot

Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot, a kormány védi az emberi méltóságot, biztosítja a vallásszabadságot, és támogatja a magyar zsidóságot kulturális identitásának megőrzésében és megerősítésében.

Német államfő: visszatértek a múlt gonosz szellemei

Visszatértek a múlt gonosz szellemei, és új ruhát öltöttek, népnemzeti, autoriter eszméiket vízióként, a jelenkor gondjainak jobb megoldásaként mutatják be.

KDNP: meg kell óvni szabadságunkat és az egyén méltóságát

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján újra ki kell mondani: minden erőnkkel meg kell óvni szabadságunkat és az egyén méltóságát - írta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Bundestag-elnök: szégyent hoz Németországra, hogy zsidók ismét a kivándorláson gondolkodnak

Szégyent hoz Németországra, hogy zsidók ismét a kivándorlás gondolatával foglalkoznak - jelentette ki Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke csütörtökön az auschwitz-birkenaui náci haláltábor felszabadításának 74. évfordulója alkalmából tartott ünnepi ülésen.