Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.

Az OECD-ben stagnált az infláció februárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedése ugyanúgy, mint januárban.

Két és fél évi mélyponton a brit infláció

Két és fél évi mélypontra lassult az éves brit infláció üteme márciusban.

Gyorsult az infláció Olaszországban márciusban

Olaszországban az előzetes becslés alapján közölt 1,3 százalék helyett 1,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciusban éves összevetésben a februári 0,8 százalékos emelkedést követően - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat kedden végleges adatként.

Németországban nőttek a nagykereskedelmi árak márciusban havi szinten

Németországban a nagykereskedelmi árak havi szinten nőttek, éves összevetésben csökkentek a kedden közölt hivatalos adatok szerint.

Közel hároméves mélypontra lassult a német infláció márciusban

Az előzetesen közölttel összhangban közel hároméves mélypontra lassult a németországi infláció márciusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken közzétett végleges adatai szerint.

Kínában a vártnál kisebb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak márciusban

Kínában 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciusban éves szinten - közölte az ázsiai ország statisztikai hivatala csütörtökön.

Márciusban 6,6 százalékra lassult az éves infláció Romániában

Márciusban 6,6 százalékra lassult az éves infláció Romániában a februári 7,2 százalékról - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

KSH: márciusban 3,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest

2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Márciusban 2 százalékon maradt az infláció Csehországban

Márciusban a februári 2 százalékon maradt az éves infláció Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában.

Csökkentek a termelői árak az euróövezetben és az EU-ban havi és éves szinten februárban

Havi és éves összevetésben is csökkentek a termelői árak februárban az euróövezetben és az Európai Unióban - áll az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki közleményében.

Márciusban lassult az euróövezeti infláció

Az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben lassult az euróövezeti éves infláció márciusban az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán ismertetett előzetes adata szerint.